A váradi hídverés

Előszó

Mérhetetlen szenvedések tüzében izzott tisztábbra, nemesebbre az az Európa, amelynek vonalai körülöttünk bontakozni kezdenek. Ennek a most születendő új világnak maradandó alapokra helyezése és minden erőnkkel való támogatása sugallta néhány fiatal írónak, tudósnak és publicistának azt a gondolatot, hogy "Dunai Munkaközösség" néven baráti társaságba tömörüljön s lelkes, eszmei céloktól fűtött mozgalmat kezdeményezzen a dunai táj népeinek szellemi egymásratalálása érdekében.
A Dunai Munkaközösség tagjai mélyen meg vannak győződve arról, hogy a múlt sok hibájának és tévedésének egyik főforrása abban a kölcsönös nem-ismerésben rejlett, amely a dunai népeket egymástól végzetesen szétválasztotta. Még a szakemberek közt is alig volt olyan, aki e táj sokszínű szellemi mozgalmait a maguk teljességében át tudta volna tekinteni, hogy felfedezhesse a közös fejlődésben rejlő összekötő mozzanatokat. A régebbi nemzedékek ilyen átfogó feladatok elvégzésére jóformán nem is gondoltak, az utolsó negyedszázad alatt pedig szinte pótolhatatlan mulasztást jelentett a kultúrpolitikai célkitűzéseknek bizonyos egyoldalúsága. Minden évben az ösztöndíjasok hatalmas raja indult a nyugati kultúra fényforrásai felé, viszont senki sem vette fontolóra, hogy legalább éppen ily szükséges lenne ifjú írókat, tudósokat és művészeket küldeni a szomszédos országokba is. Vissza