A városépítés időszerű kérdései I.

Előszó

Központi statisztikai hivatalunk nagyérdemű elnöke, Kovács Alajos abban az értékes dolgozatában, mellyel közzétette az 1930. évi népszámlálás előzetes eredményeit, a huszas évekről a következőket írja: »Városaink és nagy népességű községeink fejlődése ebben az évtizedben egyáltalán nem mondható kielégítőnek. Igazi nagyarányú szaporodás többnyire csak a budapest-környéki városoknál és községeknél mutatkozik és ez mind a főváros fölszívó hatása következtében jött létre. A vidéki városi centrumok fejlődése azonban nagyon sok kívánni valót hagy hátra.« »Budapesthez - írja dolgozatának további folyamán - 21 községet lehet hozzászámítani, amelyek valamikor Nagy-Budapest megalkotásánál számbajöhetnek, vagy azért, mert össze vannak vele építve, vagy mert a kedvező közlekedési viszonyok folytán lakosságuk túlnyomó része Budapestről áramlott ki és ott keresi kenyerét. Ezzel a 21 várossal és községgel Nagy-Budapest lakossága 1,420.548-ra rúg, tehát most már megközelíti a másfélmilliós lélekszámot. A fejlődés iránya is az, hogy ezek a pestkörnyéki községek és városok immár gyorsabban növekednek, mint maga Budapest.«
Tíz éves miniszterségem alatt kötelességemnek tartottam, hogy alaposan megismerjem a magyar vidéket és különösen vidéki városainkat, mert veszedelmes egyoldalúsághoz vezet az, ha fővárosi országszemlélet alapján állítjuk fel politikai programmjainkat. Azt a folyamatot tehát, melynek eredményeit az 1930-iki népszámlálás lerögzítette, én még kialakulása közben láttam, súlyos aggodalmaim támadtak s éppen azért teljes öntudatossággal és meggyőződéssel állottam a decentralizáció gondolatának szolgálatába. Mind publicista vezércikksorozatban hirdettem, mint vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig igyekeztem a kulturális decentralizációt gyakorlatilag meg is valósítani. Ennek az országszervezési gondolatnak volt csak logikus kifolyása, hogy nagyvárosainkban kiépítettem egyetemeinket, középvárosainkban igyekeztem rendbehozni középiskoláinkat, kisvárosaink művelődési központi mivoltát pedig polgári iskolák létesítésével vagy fejlesztésével óhajtottam hangsúlyozni. Sohasem áltattam azonban magamat azzal, hogy a decentralizáció gondolatát, mely egyetemes országszervezési elv, a kultúrpolitikának szükségképpen egyoldalú eszközeivel meg lehetne valósítani. Igaz ugyan, hogy valamely kommunitásnak a városi jelleget elsősorban a művelődés és az ipar adja meg, de ezenfelül még az intézkedéseknek egész rendszerére van szükség, melyeket városi politika név alatt szokás összefoglalni. Gazdasági, szociális, kulturális és esztétikai eszközökkel növelnünk kell vidéki városaink attraktív erejét, ha nem akarjuk, hogy az ország népének a fővárosba való özönlése növekvő arányban ne fokozódjék, hogy a vidék el ne néptelenedjék s így a nemzet területi megoszlása és belső szerkezete káros eltolódásokat ne szenvedjen. Megrendíthetetlen meggyőződésem, hogy a magyar városi politikának a decentralizáció jegyében kell folynia s mihelyt a magyar közgazdaság és állami pénzügyeink helyzete ismét jobbrafordul, az országnak újból kötelessége lesz, hogy a vidéki városokat fejlessze. De ez idő bekövetkezéséig sem szabad tétlenségben maradnunk, hanem a külföldi viszonyokat is tekintetbevéve, beható előkészítő tanulmányokat kell folytatnunk. Vissza