A végzet bábjátéka

Előszó

Ha van regény, amely megfelel a korszerű írás követelményeinek, akkor Aldous Huxley "Point countert point"-ja, amely itt „A végzet bábjátéka" címen kerül a magyar olvasóközönség elé - bizonyosan az. A mai kor tépett, ideges, gyötrődő emberének minden szellemi, lelki és testi problémája bent jajgat és ujjong, zokog s kacag, vonaglik és muzsikál ebben a regényben. A londoni entellektüellek között játszódik, de minden nagyvárosban megeshetnének azok a történések, amelyek "A végzet bábjátéká"-nak alakjait ide-oda dobálják és gyötrik. Párisban vagy Pekingben, Budapesten vagy Bostonban egyaránt vannak Lucy Tantamount-féle démonok, Walter Bidlake-féle gyenge bolondok* Maurice Spandrell után mintázódó keserű, cinikus, a jó és rossz fogalmainak útjairól kilendült emberek. A regényben talán az tűnik fel legelőször, hogy Aldous Huxley emberanyaga, jellemkészlete szinte kifogyhatatlan. Az öreg John Bidlake, a haláltól irtózó nagy festő mellett az érzelgősen anarchista Illidge, lord Edward, a munkájába merült tudós szórakozott, pompás íróniával megrajzolt alakja után Mark Rampion, az ideálista festő és író; Denis Burlap, az álszent szerkesztő, Beatrice Gilray, a férfigyülölő s mégis elbukó nő - ki győzné felsorolni azt a hadsereget, amely felsorakozik ezeken a lapokon. S ha még megemlítjük, hogy Mark Rampiont D. H. Lawrence-ről, a "Lady Chatterley és a kedvese" nagy írójáról, Philip Quarles-t, a józan, hideg írót pedig önmagáról mintázta Huyley, akkor a regény széles skálájának személyi érdekességét is megokoltuk. Vissza