A vesepusztulás elmélete és klinikuma

Előszó

1950-ben »A veseüregrendszer patofiziológiája és műtétei« címen megjelent monografiánkban már röviden utaltunk a vese nyirokereire, amelyek a budapesti urológiai klinikán pyelumelzárási kísérletek közben váltak sajátos módon ismeretesekké. A vese nyirokereinek az eddigi módszerektől eltérő és minden technikai beavatkozás zavaró hatásától mentes kimutatása alapot szolgáltatott ahhoz, hogy a vese nyirokereire vonatkozó kísérleti vizsgálatokat kiterjesszük.
Egyes diagnosztikailag ismeretes, vagy műtétek alkalmával tapasztalható elváltozásokat óhajtottuk elméletileg megmagyarázni állatkísérletek hosszú sorozatában és a kísérleteinkből származó következtetéseinkben. Új megismeréseket közlünk a vese nyirokáramlásáról a nyirokereknek és a fertőzésnek egymáshoz való viszonyáról. Új elméletben foglaljuk össze a hydronephrosis kialakulását, a gennyes vesegyulladás patomechanizmusát. A vese nyirokkeringésének megismerésével felvetjük a fiziológiás veseműködés elméletének felülvizsgálását és a glomerulonephritisek patomechanizmusának revízióját. Kísérleti megállapításainkat visszavisszük a gyakorlatba és az eredményeket felhasználni javasoljuk a diagnosztikában és a gyógyításban. A kísérletek sorozatában még bőven vannak hézagok, elméleti következtetéseink kritikára szorulnak, hogy azzal megerősödve nyugodtabban és biztosabban végezhessük a magunk elé tűzött további feladatokat. Vissza