A vezérigazgató úr

Előszó

Részlet a könyvből:

Egy óra! Déli munkaszünet!
A hatalmas bankpalotának mind a négy kapuján rajokban özönlött kifelé a hivatalnoksereg. Sápadtképű fiatalok, fiúk, leányok kis csoportokba verődve álldogáltak az utcán, előszedték a vajaskenyereiket s míg jóétvággyal láttak az elfogyasztásához, feléledten élvezték a félórára kiszabott friss levegőt.
Az egész várost vidámra, ragyogóra elevenítette a tavasz. Langyos lehellete édesgetően simogatta a bankházak kőtömegét s nyájasan hízelgett a Behren-utca ridegségének. Mert a Behren-utca bizony rideg volt, nagyon rideg. Nem csoda. Billiók és billiók gurultak szerteszét ezek közt a magas falak közt, ebben a pénzéhes városnegyedben. Napról-napra erősebb, gyorsabb örvényléssel tódult egymás fölé a végeszakadatlan pénzfolyam, úgy hogy a bankok már nem bírták befogadni az egyre tornyosodó forgatagot... Mindezek a palota-óriások kicsinyeknek bizonyultak a nagyszerű forgalom lebonyolítására, két-két emeletet építettek még föléjük, azután meg idegen helyiségeket kellett bérelniök a vállalatoknak, mert lehetetlenség volt elhelyezni azt az ezer meg ezer alkalmazottat, akik a sodró pénzáradatot kellő mederben tartották anélkül, hogy ők maguk csak egyetlen pillantással is láthatták volna az általuk forgatott és továbbított Mammon-mennyiséget, vagy csak valódi fogalmat is alkothattak volna a folyam levezetéséről. Vissza