"A boldogság az egyetlen a világon, amely megduplázódik, amikor megosztod."
Eddie Jaku mindig és elsősorban németnek tartotta magát, és csak azután zsidónak. Büszke volt a hazájára. De ez 1938 novemberében a kristályéjszakán, egy csapásra megváltozott, amikor megverték, letartóztatták, és koncentrációs táborba hurcolták. Az ezt követő hét évben Eddie-nek nap mint nap elképzelhetetlen szörnyűségekkel kellett szembesülnie előbb Buchenwaldban, azután Auschwitzban, majd pedig a nácik halálos erőltetett menetében. Elveszítette a családját, a barátait, a hazáját. Ám túlélte a megpróbáltatásokat, és Eddie megesküdött, hogy ezentúl mindennap mosolyogni fog. Azzal tiszteleg az elveszítettek emléke előtt, hogy elmondja történetét, közkinccsé teszi bölcsességét, és a lehető legjobb életet éli. És most már meggyőződése, hogy ő "a világ legboldogabb embere". Ebben a megrázó, szívbemarkoló, de végső soron reményteli visszaemlékezésben a százéves Eddie - Edith Eva Egerhez és Viktor E. Franklhoz hasonlóan - arról ír, hogyan találhatunk rá a szabadságra és a boldogságra a legeslegsötétebb időkben is.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.