A világháború képes krónikája I. (rossz állapotú)

Előszó

Részlet a kötetből:

A NAGY LESZÁMOLÁS

A sziklahegység oldalában, vagy lábánál megmozdul egy apró kavics, silány törmelék és megindul az egész hegység összeomlása. Évtizedek száguldó szélvésze, sötét vihara megkopasztotta, sziklákat görgetett le róla, áradások aknákat ástak beléje, ám a végső katasztrófát a kavics idézte föl. Parányi törmelék: magában jelentéktelen, de helyzeténél fogva - sorsdöntő.
A világpolitika építményében Szerbia volt ez a hitvány kavics, mely évtizedeken át élt helyzetének abból a tudatából hogy azon a ponton, ahol áll, veszedelmessé is válhat. Ez tette vakmerővé, követelővé és arcátlanná. És hogy jól ítélte meg a helyzetet azt ma már bizonyíthatja az egész, lángra lobbant Európa.
Áll harc: Páristól Anverszig, Lembergtől Lublinig, Yaljevótól a DriI eáig. Nagyobb vonalon mint a mekkora darabját a földnek egyáltalában ismerték a legvéresebb római háborúk idején és a harcosok száma felülmúlja a földrész akkori egész lakosságáét. A történelem új fejezetet nyit, mert ami most történik és ami még történhet, ép oly kevéssé foglalható egy oldalba minden eddigi néptámadással, mint ahogy nem fér meg egy arzenál csarnokában a negyvenkettes ágyú Mátyás király szakállas faltörőivel, a Mannlicher a kováspnskával vagy Zeppelin levegőjáró csodavárai a középkori harcok cigánykémjeivel. Csodára születtünk, rettentő és gyönyörű csodájára annak, hogy mint ahogy a hegység valamennyi patakja egyetlen folyóba ömlik, úgy patakzik bele a világháború beteljesült gondolatába mindaz, amit ember évszázadokon át munkában, erkölcsben, tudásban magából kitermelt. Ma nincs tudomány, csak a hadviselés tudománya. Nincs művészet hacsak nem a háborúé. Nincs fegyelem, nincs rend, nincs függés, nincs parancs, csak az, mely hadra vezényel és mely hadi célra parancsol engedelmességet. Minden tehetségünk munkájának egyetlen iránya van és minden vágyunknak, reményünknek, imádságunknak egyetlen célja: - a győzelem. Akik tegnap még megborzadtunk a csirke vérétől, a siker csillagára szegezett tekintetünk ma megnyugodva síklik át a vér folyamán és a holttestek-takarta mezőségeken, s kiket korábban a hétköznapok apró tragédiái is kétségbeejtettek, ma felmagasztosult lélekkel egy nemzedék életáldozatát is meghozzuk a ragyogó jövendőért, fajtánk, országunk védelmének és felvirágoztatásának gondolatában. Vissza