A volga-kámai finnugorok és törökök dallamai

Előszó

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Zeneművészek Szövetsége kiküldetésében, 1958 és 1979 között, Bereczki Gábor finnugor nyelvésszel kilenc, egyenként négy-hathates népzenegyűjtő úton jártunk a Szovjetúnió európai részének keleti szélén. Ez a, Volga-Káma vidéknek nevezett, mintegy 6-700 kilométer széles terület nagyjából Moszkva magasságában, de attól félezer kilométerre keletre kezdődik, és egészen az Uralig, azaz Ázsiáig tart. A térség több, mint ezer éve különböző irányból és különböző időben odasereglett népek találkozási helye. Finnugorok, törökök és szlávok élnek ott ma is egymás közvetlen közelében, sőt olyan mértékben összekeveredve, hogy köztársaságaik határai még megközelítően sem tudják követni a nemzetiségek valódi elhelyezkedését. Hagyományokban rendkívül gazdag, soknyelvű és sokféle zenét őrző vidék ez, mely kifogyhatatlan anyagot kínál a kutatásnak.
Munkánk - Kodály Zoltán tanácsára - a világhírű, leningrádi Fonogramm Archívumban kezdődött, majd a magyar zenetudományt régóta foglalkoztató cseremiszeknél folytatódott. Az ő körükben szerzett új tapasztalatok pedig arra késztettek bennünket, hogy a gyűjtést később más népekre is kiterjesszük. Így előbb a Mari, azután a Csuvas, a Tatár és a Baskír ASzSzK-ban élő finnugor nyelvű cseremiszek, mordvinok és votjákok, valamint a török nyelvű baskírok, csuvasok és tatárok között több, mint félezer faluban megfordultunk és közel háromszázban zenei felvételeket is készítettünk. Vissza