A zenei formák világa

Előszó

Munkám megírására elsősorban a formatani szóhasználat terén tapasztalható sokféleség indított. Ugyanazt a jelenséget többféle névvel, többféle jelenséget ugyanazzal a névvel jelölnek a szakemberek, ami egyrészt a szakirodalomban, másrészt a zenepedagógiában félreértésekre, sőt ellentétekre ad okot. Voltaképen két iskola álla szemben egymással. Az egyik a kis formákat aprólékos sablonok szerint különbözteti meg és a bécsi klasszikusok formakészletét igyekszik behatóan leírni. A másik iskola mind a kis, mind a nagy formákban azonos elvek különböző arányú megvalósulásait látja s a formatípusok leírásában szélesebb történeti látókör elérésére törekszik. Magyarnyelvű formatani kézikönyveink szinte kizárólag az első csoporthoz tartoznak, viszont élvonalbeli muzsikusaink túlnyomó többsége az utóbbi szellemben gondolkozik.
Amikor megkísérlem, hogy munkámban szélesebb történeti távlatú formatant nyujtsak, akkor nem áltatom magamat azzal, hogy egyben a formatani szóhasználatot is sikerül egységesítenem. A bécsi klasszikusok formáit konzerváló iskola hazai híveit úgysem lehet évtizedes gyakorlatukban megrendíteni, még kevésbbé remélhető a hasonló szellemű külföldi szakemberek áthangolása. A zenepedagógiai gyakorlat szempontjából azonban mindenképen szükség van olyan formatanra, aminek a segítségével nem csupán Beethoven szonátáit, hanem akár barokk, akár modern zeneművek szerkezetét sikerül elemezni. Vissza