A zeneművészet könyve

Előszó

Részlet a könyvből:

A zene magyarázatáról.

A művészet nem az élet reális érzelmeit közli, hanem ellenkezőleg: a művészetnek külön szférája van, melynek épp az a lényege, hogy ellentétben áll az élettel. Míg az élet, a realitás: zagyva és lezáratlan, addig a művészet tervszerűen épített és lezárt, vagyis az emberi eszmény világát képviseli a forma világára vetítve. Mindazt, ami az embert foglalkoztatja, legyen az érzelem vagy bármi más, a művészet megfosztja eredeti lényegétől, attól t. i., hogy a reális élet valóságához tartozik és fölemeli a tökéletesség, az ideál formavilágába, ahol mindennek örök értéke van - a változandótól való elvonatkoztatás és a forma tökéletessége által. Ha tehát érzelmeket akarnánk keresni a művészetben, ahogy azokat az ember az élet porondján átéli, akkor ezzel azt bizonyítanánk, hogy nem ismerjük a művészet lényegét: minden emberi mozzanatot az elérhetetlenbe, az ideálba emelő mivoltát. Az emberi test, minden tettünk és minden gondolatunk formában él, de a reális életben (a praktikumban) mindezen formák tökéletlenek, egymásba átnyúlnak, zavarják egymást és az élet összesége nem ad zárt egységet önmagában. Egységgé csak rendszer varázsolja, melyet elgondolunk: az ember zárt formára törekszik, mert elvont egyéni mivoltában önmaga is zárt forma; agya megérzi a végtelent és befejezetlent, de vágya örökké befejezésre irányul: ebben van az emberi alaptermészet tragikuma (csillagokba vágyni és röghöz kötve élni). Vissza