A zóna/A bőrönd

Fülszöveg

„Szolzsenyicin a politikai lágereket írja le. Én a köztörvényeseket. Szolzsenyicin elítélt volt. Én viszont smasszer. Szolzsenyicin szerint a láger maga a pokol. Én pedig úgy gondolom, hogy a pokol mi magunk vagyunk..." - írja Szergej Dovlatov A zónában, amely az orosz lágerirodalom egyik legkülönösebb könyve: 1962 és 1965 között szerzett élményeit dolgozza fel benne, amikor lágerőrként teljesített szolgálatot - s ez a néhány év egész életére meghatározta, hogy mit gondol szabadságról és rabságról,-erkölcsről és erkölcstelenségről...
Dovlatov hőse nem tartja különbnek magát a köztörvényes bűnözőknél, s nemigen lát éles határvonalat jó és rossz között... Hol szigorú őrként viselkedik, aki akár az életét is kockáztatva akar érvényt szerezni a szabályoknak, hol barátkozik, beszélget, iszik a foglyokkal... s aztán az utánozhatatlan dovlatovi keserű humorral elmeséli életük mindennapos örömeit és bánatait. Azt például, ahogy a foglyok november 7-én előadnak egy színdarabot Leninről és Dzerzsinszkijről - s végül eléneklik az Internacionálé-t...
A bőrönd elbeszéléseit New Yorkban, a nyolcvanas évek közepén írta Dovlatov - „szovjet" életének jellegzetes epizódjaira emlékezik bennük; a történetek mind egy-egy tárgyhoz kötődnek - ezek voltak abban
a bőröndben, melyet Dovlatov magával vitt Amerikába az emigrálásakor s eleinte csak jópofa humoruk végül itt is a mélységes abszurditásig fokozódik. A szerzőt egy filmrendezői ambíciókat tápláló barátja rábeszéli, hogy alakítsa Nagy Péter cárt rendszerellenesnek szánt rövidfilmjében: a feltámadt Péter sétálgat Leningrádban, és értetlenül, felháborodva nézi, micsoda borzalmas hely lett Oroszországból. Dovlatov sétálgat hát a cári öltözetben, de a lehető legkisebb feltűnést sem sikerül kiváltania - a sörért komoran sorban álló piások csak kedélyesen megbeszélik, hogy ki állt „a cár" előtt, és ki jött utána...
Az 1990-ben New Yorkban elhunyt Szergej Dovlatov az elmúlt évtizedek egyik legolvasottabb orosz írója - egyszerűnek tetsző prózastílusa és utánozhatatlan humora olyan, mint a jó bor: ahogy idősödik, egyre inkább megmutatja minden zamatát. Vissza