Abauji lelkipásztorok

Előszó

Válságos időkben mindig a mult felé fordul a jelen figyelme. A jövendőt készítő jelen számot vet azzal az erővel, amivel rendelkezik. Amint a viharban a hatalmas tölgyet is a gyökere tartja meg, úgy keresi a jelen szorongatott helyzetében a mai ember is a mult gyökereit, hogy ha jön is a villámszerű változás, készen álljon megkapaszkodni a talajban. Soha olyan komolyt odafordulás nem volt a mult felé, mint éppen napjainkban, amikor nemzeti és egyházi létünk félelmetes válaszútjain a történelmi erőforrásból, az örök ősi magyar talajba gyökerezett múltból keresi ismét a fajtánk nemcsak a vigasztalást, de a jobb jövendő reménységének lehetőségeit is.
Ez a magyarázata annak is, hogy a családi élet ősgyökereit is kutatja az egyén. Eltekintve sok egészen hívságos „nemességkutatástól" - és természetesen a hivatalos származásigazolásoktól -fajtánk öntudatos rétege, a magyar származású középosztály - a történelmi köznemesség utódja - éppen fajtájának ösztönös szeretetéből és a jövendő keresésének megsejtett módszerével oda fordul a mult felé és legtöbbször megtorpan a családkutatás, a nemességkutatás is - egy-egy lelkipásztor ősnél. Ez természetes is, hiszen sajátosan magyar történelmi fejlődésünk úgy hozta magával, hogy a valóban magyar származású és tanulni vágyó ifjúnak egyetlen lehetőséget a magyar református lelkipásztori pálya adott. Megszűnvén a végvárak harcai, a kicsiny eklézsiákba, a magyar szellem évszázadokon át egyedüli végváraiba ment őrtállónak a harcos magyar ifjú. Ma alig van olyan magyar család - még ha most más felekezetű is -, akinek családi ősgyökere ne egy kicsiny falusi lelkipásztori sorsból indult volna el. Vissza