A tábor

Előszó

S ez az élet folyt tovább...
Odakinn az orvosok a rákot gyógyították, mindenütt békéről beszéltek. Gagarin az ég felé szállt, Boghariban elszabadult a pokol....
Abdelhamid Benzine
"Boghariban elszabadult a pokol... a légiósok ütöttek, egyre csak ütöttek, és senki sem hallotta meg kiáltásaikat. A jajra nem kélt visszhang." Abdelhamid Benzine ezzel a megrázó üzenettel elsőnek töri át a hallgatás falát, és felfedi, milyen kálváriát járnak a foglyul esett algériai katonák azokban a táborokban, ahová a francia kormány zárja őket. Szögesdrótok mögött, Boghari gyötrő magányában várják az algériai Nemzeti Felszabadító Hadsereg katonái, a szerző társai a nyomorban s a reményben, hogy a világ tumást szerezzen a népük ellen folyó háború történetének e szörnyűségekkel, borzalmakkal teli lapjáról. E rémító krónikában, vér és sár közepette, vicsorgó porkolábok, kínzók és hóhérok versengve gyötrik, alázzák meg és gyilkolják áldozataikat gyors vagy lassú halállal. Megáll az ész, ha felfogni próbálja, hogyan lehetnek emberek ily kegyetlenek, hogyan süllyedhetnek ilyen mélyre a vadságban. "Annyit sem értünk a szemükben, mint a kutyák" - írja Benzine. "A kutyáknál is alávalóbbak vagytok" - lihegi korbácsolás közben a légió rabhajcsárja, és ez a mondat mindent megmagyaráz. Az elvetemült zsoldosoknak és gazdáiknak, akik mást nem tudnak, csak gyalázni a szabadságáért felkelt nép méltóságát, akinek abban telik örömük, ha sárba taposnak embereket, Benzine arcába vágja minden becstelenségüket. Hazafiként teszi, aki hazáját szolgálja, s aki tudatában van, hogy tartozik megmondani az igazságot a világnak. De hősként is, aki tudja, hogy bátorsága életébe kerülhet.... Vissza