Együtt (aláírt példány)

Előszó

Sokszor elmondták szóban is, írásban is, hogy e vidék csupán elindítani tudta a tehetségeket. A kezdés, az öneszmélés első állomásává zsugorodott a táj, mert a beérkezést, a kiteljesedést már gazdagabb szellemi klímák érlelték. Évszázados panasz ez; sokáig rideg, másíthatatlan ténynek látszott, s csak az utóbbi évtizedek változtattak valamit rajta. Hogy mennyit? - ne kutassuk most. Aligha lenne értelme óhajok sorakoztatásának, hiszen a változás sohasem jámbor vágyak függvénye. Létezésünk egész struktúráját kel alakítani, hogy gazdaságban, tudományban, művészetekben kialakulhasson a többközpontúság. Ráadásul a történelem kényszerhelyzetei nemcsak kisiklások és elvándorlások panorámájává kárhoztatták a tájakat! Kialakítottak egyfajta készséget, érzékenységet is, adtak lehetőséget is: az elindítás ösztönét és a pályakezdés nagyobb lehetőségét. Évtizedek óta a fiatalok sereglése jellemzi a vidéki sajtót, s ez éppen manapság nyer különös jelentőséget.
Már a fiatal írók lillafüredi találkozója figyelmeztetett: nem ügyelünk eléggé a pályakezdés lelki természetrajzára, s arra, hogy kezdeni, elindulni egyformán nehéz mindenütt nálunk. Akár együttérzéssel, akár kedvetlenül hallgattuk a vitát, lehetetlen tagadni, hogy a fejlődés, az önépítés ifjúi gondjait fejezték ki a szavak. S a gondok egyszerre jeleztek világnézeti, esztétikai és szervezeti problémákat. Jelezték, hogy nemcsak a személyes fejlődés örök ingatagsága és kétségei nyomasztják a pályakezdőt; van valami nehézkesség, valamilyen kirekesztő zártság szellemi-művészi életünk egész mechanizmusában.
Adott világ veszi körül az indulókat, de a művészi öntudatosodás ritkán fogadhat el bármit is adottként. A kibontakozás óhatatlanul feltételezi a létezőkkel való személyes megküzdést, néha talán evidenciák vitatását, a keresést, hogy végül az átéltség magasabb harmóniája egyenlítse ki egyén és világ viszonyát. A belső fejlődés olyan folyamata ez, amely gyakran csak kerülők, tagadások árán vezethet el ahhoz az állapothoz, amelyet Illyés dicsért Nagy Lajosban: a "vérbe szívódott" szocializmushoz, az egyszerre tudott és átélt világnézethez. S e folyamatot csak a balgaság képzelheti el úgy, hogy pazarló, fölösleges viaskodás tanúi vagyunk, mert úgyis meggyalogodik majd az ifjúi hevület. A világot nemcsak az egymást váltó társadalmak igyekeztek birtokukba venni; lényegében hasonló folyamat játszódott le az egymást követő generációkban is. Az ifjúi keresés valóban fölösleges erőpazarlásnak tűnhet az evidens igazságok szemszögéből, de e szép szellemi kaland rámutathat dogmákra és babonákra is, rámutathat gondolkodásunk felületes mozzanataira, újkeletű problémák iránti érzéketlenségeinkre is, a lélek, a gondolkodás indifferentizmusára is. S a személyes növekedés ezen a ponton válhat nagy közösségi ösztönzővé, ezért kell szerettel és érzékenyen figyelnünk a pályakezdés lelki mozgásait. Vissza