Előszó
A kenyérkérő himlő
Mi, posztóban járó emberek, szintén értünk egy kicsit az eszményi, az alaki szépségek megitéléséhez. - Ha egy szép, természetesen a mi izlésünk szerint szép, parasztleányt...
Tovább
Előszó
A kenyérkérő himlő
Mi, posztóban járó emberek, szintén értünk egy kicsit az eszményi, az alaki szépségek megitéléséhez. - Ha egy szép, természetesen a mi izlésünk szerint szép, parasztleányt látunk, nádszál-karcsu, hajlékony termettel, koromsötét fekete hajjal, nagy értelmes, ibolyakék szemekkel, harmaton feslő rózsabimbó-ajkkal, mosolygó piros szájjal, ezek mellett könnyed, eleven mozgással, elmondjuk: "ime, mily gyönyörü kis teremtés!" - De igen meg fog lepni, ha a szavainkat meghallott, s a némely utazó szerint térdig érő fehér gyolcs pantalonban járó polgártárs, azaz parasztlegény, sajnálkozó mosollyal néz le bennünket, s fitymálva izlésünket "hát még ez is szép?" szavaival, egy hatodfél láb magas, erős, izmos, vállas, melles, minden oldalról terjedelmes, tagba szakadt leányzóra mutat, kinek arcza nem halvány, hanem tulipiros, - kövér tarjagos karjai vetekednek egy delnő derekának körzetével, - minden tagja reng, a mint lép és reng a föld is alatta, csupa izom, csupa vas és hús, - a kolosszus képes volna bárkit egy ölelésével agyon roppantani; - s a polgártárs mellettünk kalapját hetykén megütve fejében, dicsekedve mondja: "Ime uram, ez a szép, ni!"
Vissza 
