Abortusztúlélők

Előszó

"Egy hajszálon múlott az életem - vagy lehet, hogy Isten kegyelmén"

A bemutatott megrázó tapasztalatok summájaként is felfoghatjuk a könyvben megszólaló abortusztúlélő fenti mondatát. Ugyanakkor ez a mondat, tétován bár, de olyan értelmezési horizontot nyit meg számunkra, amelyben nem csupán önmagunkat, létezésünket gondolhatjuk el másképpen - fogantatásunk és születésünk félelmetes esetlegességének megannyi fintorával együtt -, hanem, és ez a döntő, megtanulhatjuk másként hordozni önmagunkat, felismerhetjük, hogy mindannyian hordozottak vagyunk, igent mondhatunk életünkre, tudván, hogy Isten is igent mondott reánk a Krisztusban, elkezdhetjük végre helyesen szeretni önmagunkat, hisz Ő előbb szeretett minket. Egyszóval, ha az idézett mondatban a "lehet" nem egyszerűen csak szófordulat, agnosztikus tanácstalanság, hanem a reménység jele, hogy a sebzett ember (és ki nem az?) a hit bátorságával istenben fogant, nála elrejtett és felé tartó életként értheti és élheti meg önmagát, akkor... nos, mi történik akkor? Életgyógyulás.
Hogy mi minden gyötri a posztabortusz túlélési szindróma polipszorításában élőket, akik távolról sem elhanyagolható népesség-töredéket, hanem immár az emberiség felét is kiteszik? Ennek a fájdalmas tapasztalatnak a mélyrétegei tárulkoznak fel e könyv lapjain, miközben a szerzőpáros az árnyaltan bemutatott hiteles vallomásokat a legszakszerűbb szociálpszichológiai megfigyelések alapján értékeli, felmutatva egyszersmind e lélektani-egzisztenciális nyomorúság szövevényes és alattomos társadalomromboló hatását. Vissza