Előszó
Részlet:
"Egy szem serét
A falu úgy húzódik meg a szurdokban, mint a csirke a kotló alatt, hacsak a feje látszik ki a tollak közül. Alig esik ki egy pár ház a hegy Öleléséből amott a falu végén,...
Tovább
Előszó
Részlet:
"Egy szem serét
A falu úgy húzódik meg a szurdokban, mint a csirke a kotló alatt, hacsak a feje látszik ki a tollak közül. Alig esik ki egy pár ház a hegy Öleléséből amott a falu végén, ahol a völgy kitárul kissé a patak felé. Ezek új házak, téglából valók, s a tetejük is cseréppel fedett, nem mini a boronaházaké, melyeknek hornyolt zsindelytetejük sötét, szürkésfekete.
A falu kicsi, de a temető nagy, fenyegetően ágaskodik föléje és a fejfák keresztkarjaikkal fordulnak a falu felé, mintha szívükre akarnák ölelni a még élőket.
A temető mellett egy sötétvörösre festett feszület áll, rajta az Üdvözítő megfeszített teste, melyet valamelyik ügyeskezű székely faraghatott, s éppen szádok fából, még a kisbalta csapásainak nyoma is jól kivehető. Az arrajárók kalapot emelnek előtte, mert hát szeretik is, meg félik is, ami abból is látszik, hogy egy helyre kis fedelet építettek föléje. így hát most nem süti a nap, nem áztatja az eső, s nem fedi be a hó sem, ha fúj a Nemere, legfeljebb a hideg dermeszti még keményebbre holtmerev tagjait. A Jézuska mégiscsak Isten fia, amit nem von kétségbe senki a faluban élők közül, a holtak meg minek vonnák, amikor mellette vannak szüntelenül. Ez a keresztfa itt a temető mellett csak amolyan emlékeztető a múlandóságra.
ÉPPEN MOST HARANGOZTÁK el az úrangyalát. A harangozó a falu kovácsa, s csak úgy Isten iránti tiszteletből látja el hivatalát, na meg mert a harangláb csak pár lépésnyire van a műhelyétől."
Vissza