A dunántúli elektromos vezetőképesség-anomália földtani és módszertani jelentősége

Előszó

A földtani kutatás szükségszerűen a mélység felé halad. A mélyfúrás pontszerű és igen költséges, ezért a mély kutatásban egyre nagyobb szerepet kap a geofizika. Az üledékes medencéink alatt található az a kristályos medencealjzat, amely a középhegységünkben a felszínre bújik és napjainkban még sekély medencéivel természeti erőforrásaink tengelyét képezi. E sekély medencék földtani-geofizikai kutatása mellett a figyelem egyre inkább a mélyebb medencék aljzatának részletesebb vizsgálata felé irányul. A kőolajtermelésünk részben máris e mélyebb medencealjzatban lévő csapdákból történik.
A medencealjzat, vagyis a kéreg felső részének kutatásában az ötvenes évektől - a hagyományos gravitációs és mágneses módszerek mellett - egyre nagyobb szerepet kapnak az elektromágneses (EM) módszerek mind a nagy energiaigényű és ennek ellenére is csak korlátozott behatolási mélységű, mesterséges terű módszerek, mind a Föld természetes elektromágneses terének változásait hasznosító eljárások. Az utóbbiak tették lehetővé a teljes litoszféra kutatását elsősorban a magnetotellurikus (MT) módszerek révén, amelyek a nagy nemzetközi kéreg- és köpenykutatási projektek - így a 80-as évek kezdetétől a jelenleg is érvényben lévő Nemzetközi Litoszféra Programnak - meghatározó módszerei lettek.
A hazai medencealjzat vagy helyesebben felső kéreg elektromágneses kutatását az ötvenes évek végén kezdtük az általunk kidolgozott relatív tellurikus frenvekciaszondázással (RTFSZ) (Ádám és Verő, 1964). Míg az ún. S-periódustartományban végzett tellurikus méréssel csak a nagy ellenállású medencealjzat mint vezérszint domborzatát írhatjuk le, addig az RTFSZ-sal a periódus függvényében behatolunk a medencealjzatba és annak elektromos vezetőképességének inhomogenitásáról is képet adhatunk. Vissza