Adoremus 2007. június

Előszó

AMIT AZ EUCHARISZTIKUS IMÁRÓL TUDNI KELL
3. A szentáldozás szertartása (10)
A hívek áldoztatására vonatkozó előírások a következő fontos megállapításokat tartalmazzák:
• az Úr testének vételéhez az áldoztatórácsnál térdelve kellett várakozni. Ezt a gyakorlatot változtatta meg a Misekönyvben található előírás 1970-ben. Állva fogadják a hívek az Úr testét, és körmenetben vonuljanak az áldoztatás helyére. Az áldozáshoz való körmeneti vonulást megtartva azonban a 2002-ben megjelent Misekönyv ismét lehetővé teszi, hogy a Püspöki Konferenciák döntése és a helyi körülmények szerint ismét lehetséges térdelve fogadni az Űr testét. Azonban az állva áldozásnál is legyen meg mindig a megfelelő tiszteletadás.
• az áldozás hagyományos módja az Oltáriszentség nyelvre való helyezése volt. Az Apostoli Szentszék visszautasította a kézbe való áldoztatást is, annyi engedményt téve, hogy az egyes püspöki konferenciák dönthetnek ebben a kérdésben. A különböző országokban különbözőképpen vélekedtek erről. A Magyar Püspöki Kar 1986. szeptember 1-jével engedélyezte a szabad választást, vagyis a hagyományos nyelvre való áldoztatás mellett lehetővé vált a kézbe való áldoztatás is. Ez a rendelkezés van ma is érvényben.
• bármelyik formájában is járul a hívő az Úr asztalához, az áldoztató szavaira: Krisztus teste! - ámennel felel, majd magához veszi az Úr testét.
• a két szín alatti áldozás (a szent Vért is magához vette az áldozó) a XII. századig gyakorlat volt, majd megszűnt. Ma ismét van lehetőség erre. A Magyar Püspöki Kar 1967-ben kiadott utasítása a bemártással történő formát javasolja. Ebben az esetben kézbe áldoztatásra nincs lehetőség.
• már az ókeresztény korból ismert volt az a gyakorlat, hogy amikor az áldozáshoz való vonulás tartott, a 22. zsoltárt énekelték: Az Úr az én pásztorom - énekelték húsvét vigíliáján az újonnan megkereszteltek... Vissza