Előszó
Andrea bekopogott apja rendelőszobájának ajtaján.
- Szabad! - hangzott a válasz.
Kis rést nyitott az ajtón. Várta, hogy apja, aki az asztali lámpa fényénél adatokat írt egy vastag könyvbe, végre...
Tovább
Előszó
Andrea bekopogott apja rendelőszobájának ajtaján.
- Szabad! - hangzott a válasz.
Kis rést nyitott az ajtón. Várta, hogy apja, aki az asztali lámpa fényénél adatokat írt egy vastag könyvbe, végre hátraforduljon.
Mindig várnia kellett. Már tudta. Elkészült reá, valahányszor be akart menni apja rendelőjébe. Apja végre hátraszólt könyve mellől:
- Te vagy az, Andrea?
- Igen! Talán zavarlak?
- Nem zavarsz jobban, mint máskor! Gyere csak be! Mi újság?
- Viktória vár a telefonnál!
- Úgy!? A barátnőid rendesen nem velem akarnak beszélni.
- Nem éppen... Csak a kutyusért...
- Talán a kutyája miatt? - javította ki az apa.
- A kutyája miatt, - ismételte kissé erőltetten Andrea, aztán hirtelen elfintorította arcát:
- Az iskolában mindig kinevetnek, ha ilyen dagályosan beszélek!
- A rendes beszéd sohasem dagályos. Tisztelem az osztályodat és mondd meg nekik! Nos tehát, mi történt Viktória kutyájával?
- Öklömnyi daganat van az egyik lábán; nagyon vastag és egészen forró! Glass doktor ma vidéken van, más állatorvoshoz pedig nem akarunk menni. Reád gondoltunk.
- Nagy megtiszteltetés, - mondta apa, - de sajnos, nem értek a marhákhoz.
- Mausi nem marha!
- Nem. Hanem kutya létére egér. Mindenki nevet rajtatok miatta! Andrea védte Mausit; az ő keresztgyereke és nem is hallgat más névre.
Vissza 
