Ady (aláírt példány)

Előszó

Ady arca
Lelkek járnak az uccán.
Lelkek hosszu sorban, kavarogva, csodálatos s magukban megérthetetlen tündelevények: lelkek.
Valami egyféleségek, amikből összeáll a Kosmos.
Hogy felismerjék magukat s egymást: testi formát kapnak s lesznek belőlük emberek, kövérek és soványak, szőkék, barnák, zsidók és angolszászok és négerek és magyarok...
Evő, ivó, cselekvő, egymás utjait keresztező lények: emberek... (kövek... fémek... ázalagok... csillagok... emberek.)
De lelkek mind. lelkek, akik lélekben jelentenek valamit. Ha már közel jutunk hozzájuk, a lélekjelentéshöz6, egyszerüsödik a probléma.
Lelkek járnak az élet utain s e lelkek valami meg nem érthető okok miatt testeket viselnek, sőt amint látszik, nem is cserélhetik ki s változtathatják a testi mivoltukat.
De lelkek, csak lelkek s lélekben élnek csupán.
Székely Aladár, költőknek imádója s barátja, hű testvére, egy hosszu pályán át kisérte őket, hogy testiségükben megörökitse a lencse művésze a lélek harcosait.
Ő is lelket fotografál és ez teszi kivételessé s szóra méltóvá munkáit.
Ady Endréről van itt előttem több lapja.
Borusan s tűnődve nézem napok óta e borus, téli napokon.
Soha senkin sem figyeltem meg, hogy a test mennyire másodlagos érték: Ady Endre becézett, csinositott, dédelgetett testével ugy ül, áll, néz mind e lapokon, mintha egy használton kivül helyezett eszköz volna csupán számára, valami titkosabb s mélyebb értelem kifejezésében.
Nagy út: a szülőhajléktól a költő első bronzfejéig, ahol öklére hajtott szép fejével a Jövő elé kisértetien vigyáz s még nagyobb innen az utolsó, gyermekké vált csapzott s esett fejig, ahol már minden megereszkedett, minden ideg elpillant...
De ez a rettenetes távolság fedi fel a Titkot: hogy lehetett ennek a lelke oly határtalanul, annyira kozmikusan nagy ivben viharzó, sistergő s imbolygó.
Lélek volt, aki csóva volt. Fényt jelentett s ezt az egész ki magyar Glóbust lentről felig, folyton s szakadatlanul, egyszerre világitotta fel.
Szép erőteljesen, a természet által hatalmasan megkonstruált teste csak szerény eszköz volt számára, hogy ezt a lelket még evvel is szolgálja.
Móricz Zsigmond Vissza