Együtt 2002/1.

Előszó

Részlet
"Együtt. Újra Együtt?!
A címben szereplő második Együtt szót akár kis betűvel is kezdhetném. Ugyanaz a feladat és az alapprobléma is ugyanaz, mint harmad évszázaddal ezelőtt. Ez az idő azonban a meghosszabbodott átlagéletkor idején is jó emberöltő. Arany János korában ez még csak szűk negyed század volt; emlékszünk még: „Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon, /Messziről lobogva tenger pusztaságon... "
Igen, ez az, ami zavar, a tenger pusztaság s a tábortűz pislákoló reménye. Mert így volt ez a hatvanas évek második felében. A könyvek, könyvtárak zúzdába küldése, az iskolahálózat lerombolása, majd szocialista típusú „újjáépítése", a tanárok, de az egész magyar vagy magyarul tudó, „magyarofon" ruszin értelmiség elüldözése, elhallgattatása vagy éppen fizikai megsemmisítése próbálta megteremteni a feltételeket a magyar tudat teljes kilúgozásához. Meghirdették az „ ezer év óta nem volt itt semmi" parancsként alkalmazott jelszavát s még a hruscsovi látszatenyhülést követő Brezsnyev-éra idején is Zalka Máté, Illés Béla, Hidas Antal, Gergely Sándor, Karikás Frigyes, Gereblyés László, Lányi Sarolta, Gábor Andor, Madarász Emil „szovjetmagyar" munkásságát próbálták egy kulturális önkép tengelyébe állítani. Mi több: még az enyhülés, a glasznoszty éveiben is csak Illés Béla, Ilku Pál, Szabó Ervin, Mácza János, Győry Dezső, Czabán Samu részben a tájegységhez kötődő munkásságához jutottak vissza a fizikai földrajzi lokalizáció terén (e névsorból szándékosan hagyom ki a nyilván csak ideológiai tájékozatlanságból itt szereplő Takáts Gyulát!).
Mindez, kimondva-kimondatlanul csak egy célt szolgálhatott: a kárpátaljai magyar lakosságnak az egységes magyar kultúra közegéből való kiszakítását, nem a „natúr" szépirodalomra, de a történelem és a folklór hagyományaira építkező, az egyetemes egész számára helyi értékeket felmutató helyi írásbeliség kialakításának megakadályozását, késleltetését." Vissza