Szerda 1906. (nem teljes évfolyam)

Előszó

IRODALOM ÉS UJSÁGIRÁS.
Irta: AMBRUS ZOLTÁN.

Már jó régóta röpköd az a szállóige, a mely a sajtót is besorozta a nagyhatalmak közé, de egy kissé félénken utolsónak sorozta be. Ennek a szállóigének a világgá bocsátója, a kiben kétségtelenül újságírói szellem élt, abban az időben, mikor a mondását szárnyra eresztette, alighanem maga is úgy gondolkozott, hogy az elmés forma kedvéért egy kicsit sokat talált mondani, túlzott, elvetette a sulykot. Ma a mondása éppen olyan naivitásnak tűnik fel előttünk, mint az a régi felfogás, a mely Szemirámisz függő kertjét meg a róduszi kolosszust emlegette a világ csodáinak, és a mely, ha álmélkodni és szörnyűködni akart, a nyolczadik világ-csodájáról beszélt. Ma a sajtó nem a nagyhatalmak egyike, nem az utolsó a nagyhatalmak között, hanem: a legnagyobb hatalom a világon. Hatalmasabb, mint a dinasztiák, a kormányok és a törvényhozó testületek; hatalmasabb, mint a templomi szószék, mint a tudomány és a művészet; hatalmasabb, mint a mult és a jelen legnagyobb szellemei; hatalmasabb a tőkénél; még a nagy tömegeknél is hatalmasabb. Ali keze hosszú; hosszabb, mint bármelyik mesebeli hősé. A krajczárért osztogatott betű jobban behálózza a világ testét, mint a vasutak. Befolyásra, kényszerítő erőre semmi se versenyezhet azzal az úgynevezett közvéleménynyel, a melyet napról-napra a hirlapirás röpít szerte. Nincs tényező, mely meg lehetne a sajtó nélkül; és nincs tényező, mely szembe szállhatna vele, ellene törhetne, vagy csak ki is kezdhetné a hatalmát. Minden erő eltörpül a sajtó - talán fölösleges megjegyezni, hogy nevezetesen és főképpen a napisajtó - ereje mellett.
A több száz esztendős, de sokáig, még nemrégiben is szerény, a maihoz képest kicsinyes hirlapirás úgyszólván a szemünk láttára szerezte meg ezt a roppant hatalmat. Vissza