A janicsárok törvényei

Előszó

A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottmánya középkori és újkori történelmünk máig legnagyobb forráskiadványának, a Monumenta Hungarieae Historica sorozatnak 1857-es megindítását követően már 1863-ban útjára bocsátta a Török-Magyarkori Történelmi Emlékek címet viselő kiadványsorozatát, amely, követvéna Monumenta felosztását (Diplomataria et Scriptores), első osztályában (az Okmánytárban) a hódoltság okleveles kútfőibő, második osztályában (az írók sorozatban) pedig az oszmán-török krónikások műveiből közölt válogatást magyr nyelven. Ez utóbbi sorozat Török Történetírók néven vált ismertté szakmai körökben. Az első két kötetben - amelyek 1893-ban, illetve 1896-ban láttak napvilágot - Thúry József tíz oszmán krónika magar vonatkozású részit, I. Szülejmán szultán 1521., 1526. és 1532. évi hadjárati naplóit s néhány egyéb okmányt tett közzé. A sorozat 1916-ban megjelent harmadik kötetében az 1566-1657 közötti események olvashatók három oszmán krónikás tollából, az Isztambulban tragikusan elhunyt Karácson Imre magyarításában. Közben, ugyancsak Karácson Imre fordításában, két kötetben megjelentek a híres török világutazó, Evlia Cselebi magyarországi útleírásai is. 1916-ban azonban a sorozatnak vége szakadt, s a folytatás máig várat magára.
A sorozat megszűnésében bizonyára szerepet játszott a kor nagyhatású történészének, Szekfű Gyuláról éles s számos ponton túlzó kritikája - ahogyn ő nevezte - "a török történetírókról", amely épp a harmadik kötethez írt bevezető tanulmányként látott napvilágot 1916-ban. A tanulmányban főként Evlia Cselebi útleírását szedte ízekre, s arra a következtetésre jutott, hogy a munka "a nyugati történteírás számára .... teljességgel használhatatlan". Az últeírót történetírónak tüntetvén fel, e véleményét mutatis mutandis érvényesnek tartotta az összes török krónikásra is. Szekfű nézetét ma már sem itthon, sem külföldön nem osztják a történészek, s cspán Evlia Cselebi útleírásából több mint egy tucat nyelven jelentek meg kisebb-nagyobb részletek. Ezért is oly fájó, hogy amíg külföldön, a háború után, az oszmán-török krónikakiadás fellendülsének lehetünk tanúi, addig itthon 1916 óta nem történt semmi a magyar vonatkozású török krónikák tervszerű összegyűjtése és kiadás terén. Vissza