Ahol a forradalom lángja föllobbant - 1956 Szegeden

Előszó

Az 1956-os magyar forradalom a második világháború után létrejött szovjet blokkon belül, néhány korábbi és lokális kihatású kísérlettől (Berlin, Poznan) eltekintve az első, s a legnagyobb fölkelés, nemzeti szabadságharc volt, amely, ha akkor nem is rengette meg alapjaiban a kommunista rendszer egészét, ám - egyfajta kollektív élményként, igazodási pontként - mégis erjesztően hatott annak az 1980-as évek végén bekövetkező összeomlására, a közép-kelet-európai országok rendszerváltoztatásainak előkészítésére. 1956 egyszerre volt a szovjet mintákat szolgaian másoló rákosista diktatúra elleni forradalom, és a szovjet megszállás elleni, a nemzeti függetlenség visszaszerzését célzó szabadságharc. Még akkor is így volt ez, ha az október 23-i budapesti hatalmas tüntetéssel kezdetét vevő népfölkelés koránt sem mutatott egységes képet. A november 4-ével meginduló szovjet intervencióig rendelkezésre álló 12 nap ugyanis több szakaszra bontható, és e szakaszok sem tekinthetők konzisztensnek, hiszen a sokféleképpen tagolt társadalom addig elfojtott és uniformizált érdekei ezerféle módon törtek felszínre a kivívott szabadság kollektív örömmámorát követően. Ha az érdekek és elképzelések, különösen október 28-át követően, sokféleképpen tagolódtak is, két kérdésben, a rákosista diktatúra elutasításában, és a magyar függetlenség helyreállításában, azaz a semlegesség kimondásában november elsejére teljes konszenzus jött létre a forradalom legkülönbözőbb irányzatai és csoportosulásai között, még akkor is, ha a jövőt illetően sokszor markáns véleményeltérések alakultak ki a politikai tér legkülönbözőbb irányzatai között. Vissza