Ajándok. Magyar Almanach 1846.

Előszó

Részlet a könyvből:
A' szegény gyermek.
Szegény gyermek! mit didereg; milly ázott, lucskos, rongyos az istenadta! - Gömbölyed orczáján szánalomra inditó kifejezés ütött tanyát; sötét siránkozó szemét ártatlanság pillantása bélyegzi; fésületlen haját az elhagyottság merevíti sertekeménynyé. Öltönye, melly ,ásfél akkora testről származott reá könyörületi hulladékul, jelen foszladozó állapotában ujabb könyörülethez folyamodik; az utczán valahol árván elmaradt papucsféle saru csak azért fogadá kelletinél öblösebb üregébe a' fiu egyik lábát, hogy annál inkább kitüntesse a' másik láb dermedezését, melly még csak ilyen jótevő ölelésének sem örvendhete. A' mellén keresztbe kötött nagy kendő, felöltönyt képviselve, szinte öltözeti gazdaságot gyanittathatna, ha nem pótolná felülről a' frakféle zsák alatt hiányzó inget. A' tömött nyakkendő kötése szinte divatszerüséget negénylene, ha szennyessége nem emlékeztetne épen az ellenkezőre. Hóna alatt a' seprő, fegyvere és leghübb barátja, olly sáros, mit gazdája; 's jobb kezében a' zsiros öblös sipka ugy konyul földre, mintha nem is léteznék fej, mellyet takarnia kelljen. - Szegény nyomorult fiu, te inség gyermeke, miért állasz az uteza sarkán illy barátságtalan időben? mit mivelsz? Sepregeted az átjárást. 'S aztán? koldulsz: az átmenőktől krajczárt, fillért esdekelsz. 'S igy töltöd az egész napot? Igen! Szegény gyermek, szivemből sajnállak. Sajnállak pedig, mivel hiszek búsan epedő szemednek; hiszem, hogy nem csalárd tettetés lappang annak üregében. Vissza