Aki fázik, fát keres

Előszó

Először úgy gondoltam, hogy a következő nyelvünkről szóló könyvem címe Lovaló való lesz. Tekintettel arra, hogy a ló hosszú évezredeken át jelentős szerepet játszott eleink életében. De ez csak az egyik szempont volt. Szempont az a hely, az a pont, ahova néz a szem, ezért persze a tekintet is oda vetődik. E logika nyomán alakul ki a „nézet" s jelentése a vélemény. Tehát amikor azt mondjuk, hogy „nézetem szerint ezeket és ezeket a szempontokat kell tekintetbe venni", akkor a magyar nyelv ősi valóságból kiinduló működési rendszerét mutatjuk be. (No meg azt is hogy egy mondatban azonos vagy közeli jelentéssel a „szempont", a „szem", „néz", a „nézet", a „tekintet", egymás jelentését erősítve, kiegészítve fordul elő.) E cím kiválasztásának célja az volt, hogy bemutassam annak a felismerésnek okait, következményeit, máig ható kapcsolatait, hogy a magyar nyelv mögött nem más nyelvek hatása áll, nem ez határozza meg a fejlődését, hanem maga az ősi valóság. Kétségtelen, hogy a „lovaló" szavunkban is benne van a tárgyi, kézzelfogható valóság, a ló. Akár játszhatunk is vele: va-ló, va-ló-ság, va-ló-ság-os, és így tovább. Tehát a valóból, valósból, nyelvtanilag a főnévből lett cselekvést jelentő szó. Még pontosabb, ha így fogalmazunk, alanyból lesz állítmány. Vagyis a ló lényege a látványos vágta, hátán a lovassal, a gyorsaság, az ösztökéltség stb., jelenik meg a „lovaló" vagy másként „belelovallja" magát szavak jelentéseinek mögöttesében. Nem volt tehát ok nélküli a könyvcím. De aztán az eddig megjelent, nyelvről szóló könyvek olvasói, az előadások hallgatói közül a legtöbben, szinte egyöntetűen, az „Aki fázik, fát keres mondatot jegyezték meg. Mivel ez a mondat is nyelvünk lényegét mutatja be, s ha úgy tetszik, ebbe már „benne van" a lovaló való is, az ösztökélő, de így is mondhatjuk: a kényszerítő valóság, vagyis több szempontból még jobban megfelel a célnak. Vissza