Aknay János

Előszó

Már-már úgy tűnt, hogy a szentendrei festészet lassan kiöregszik. Sokan a klasszikusok közül már eltávoztak az élők sorából, a szentendrei tárlatok sem vonzották már a budapesti közönséget.
Ekkortájt - a '60-as évek végén - robbantak be a szentendrei kulturális életbe az úgynevezett „vajdások". Fiatalok, autodidakták, lelkesek, tehetségesek, akik ki akartak törni a korlátolt kultúrpolitika szorításából. Zömmel kívülről szivárogtak be Szentendrére - úgy hiszem, a már itt élő Zámbó István programszervező készségének köszönhetően - és számosan itt is telepedtek le. Néhányukat név szerint is megemlíteném (a teljesség igénye nélkül): Bereznai Péter, Bukta Imre, Holdas György, Krizbai Sándor, Lois Viktor, Lugossy László, Matyófalvi Gábor, Oláh Mátyás, és természetesen Aknay János, aki 1971-ben költözött a városba. Jelentőségüket azért is hangsúlyozom, mert a kezdetek óta kiváló művészekké váltak, ma többen közülük Munkácsy-díjasok, a magyar képzőművészet megbecsült tagjai, akik új lapot nyitottak a szentendrei művészet történetében. Aknay János ebben a kohóban edződött, fejlődött érett művésszé. Személye különös helyet foglal el a Vajda Lajos Stúdió tagjai között: ő az egyetlen, aki modernsége mellett leginkább kötődött és kötődik a klasszikus szentendrei művészethez. Elsősorban Barcsay Jenőhöz, Vajda Lajoshoz. Aknay művészetében tartózkodik a szélsőséges megfogalmazásoktól, művei nem megbotránkoztatóak, harmóniát, egyensúlyt kereső alkat. Határozott lírai arculatot képvisel, mintha az árkádiai vonal írni felelevenítése is művészeti programjához tartozna.
Kedves János! A hatvanadik életéved alkalmából megjelent könyvet minden művészetkedvelőnek szívből ajánlom! Isten éltessen! Vissza