Aktalbum

Előszó

Az ember mindenkor, mindenhol az örömöt, a kellemes érzelmeket keresi. Ha évezredek óta nem így tenne, talán már régen kihalt volna. Érthető, hogy felnőttként nem akarunk belenyugodni kisgyerekkorunk korlátlan örömének elveszítésébe. A gyerek- és a felnőttkor, vagyis az ösztön vezérelte örömök és a társadalmi lét realitásának ellentmondásait egy minőségileg magasabb szinten próbáltuk feloldani. Feloldani úgy, hogy örömigényünk, örömünk humanizáltan, emberi szinten tudjon érvényesülni. Szellemünknek ebben a leírhatatlanul szép fejlődési folyamatában: ösztön-örömnek humán-örömmé válásában született az egyik legnagyszerűbb varázslat: művészetet teremtett az ember. Így hozta létre a fotográfikus megjelenítés művészetét is. A meztelenség különös helyet foglal el az ember életében, a művészetek és a fotóművészet történetében. Ábrázolása akkor válik művészi értékűvé, ha túlmutat önmagán, ha olyat jelképez, olyan esztétikai ideált képez, amelynek - ha mégoly kis mértékben is - egyetemes érvényű tartalma, társadalmi és egyéni fontossága van. Az esztétikai ideálok egyike a szép emberi test, a művészien ábrázolt meztelenség. A legősibb ismert leletünk közel húszezer éve, a legfiatalabb ábrázolások pedig most is készülnek festők, szobrászok, fotográfusok műhelyében. Ugyancsak az emberiséggel egyidős a meztelenségről vallott nézetek sokasága. Ezek gyakran ellentmondásosak, jóllehet egy adott társadalom erkölcsi normája, kialakult attitűdjei határozzák meg. Az ideálteremtés és ideálrombolás éppúgy elválaszthatatlan a művészet, a fotóművészet s az aktfotográfia történetétől, ahogy az esztétikai ideál a szépségeszménytől. A szépségideálban korai megjelenése óta jelen van a meztelenségről alkotott elképzelésünk. Az ideálkeresés végigkövethető az aktfotográfiában is, ahol azonban nem annyira az adott korban kedvelt testalkatra (ideáltípusra), hanem inkább a meztelen test megmutathatóságára, az ábrázolás módjára vonatkozik. Vissza