A nyolcadik utas a halál/A bolygó neve: Halál

Előszó

Alan Dean Foster: Nyolcadik utas a halál
„Kane tunikáján vörös folt jelent meg. Gyorsan terjedt lefelé a jókora, szabálytalan vérfolt. A zaj, amit ezután hallottak, olyan volt, mint amikor a ruha elreped, s ez a hang visszataszítóan bizalmaskodónak tetszett a zsúfolt szobában. Kane inge szétvált, mint a dinnye héja, s kétoldalt visszahajolva engedett utat a középről kibújó öklömnyi fejnek, mely kígyófejként vonaglott és csavarodott ide-oda. Az apró koponya első pillantásra másból sem állt, mint vértől szennyes fogakból. Fakó, piszkosfehér bőrét még bíborvörösen sötétlő nyálka borította. Egyetlen külső szerv, még szem sem látszott rajta. Már érezték émelyítően bűzös, undorító szagát is."
Hét lefagyasztott ember és Jones macska álmodik a Nostromo teherűrhajó fedélzetén. Anya, a központi számítógép csak akkor vezényel ébresztőt, ha szenzorai rendellenességet észlelnek. A végtelen időben és térben száguldó űrhajó utasait váratlan riadó rázza fel. Rövidesen kiderül, hogy rémálomra ébredtek. A járműre kerül a tojásait emberbe rakó, sebezhetetlen halál. S a Nostromo rettenetes rakományával a Földre tart...
A méltán világhírű könyv azoknak is tartogat izgalmat, akik látták a történet alapján készült filmet.
A. D. Foster: A bolygó neve: Halál
A nyolcadik utas a halál közvetlen folytatását tartja kezében az olvasó. A mélyálomban fekvő Ripley - Jones macskájával - immár évtizedek óta a Föld felé tart: A veszedelmes bolygó, ahonnan Ripley ugyan elmenekült, de ahol társai elpusztultak, időközben emberlakta bányásztelepüléseknek adott otthont. A „gyarmatosítás" a Társaság ötlete volt.
És egyszer csak minden kapcsolat megszakad a bolygó és a Föld között. A „szörnyügyekben" járatos Ripley rövid lelkitusa után vállalja, hogy visszatér rémálmai színhelyére, és - egy szuper űrkommandó tagjaként - ismét felveszi a harcot az eleven emberi testekbe petéző idegennel. Vissza