Fülszöveg
"Ha az embernek szerencséje van, megadatik egy város, ahol nem csupán ismerős. / Ott nem nem annyira az emlékezetben rögzített házak, kocsmák, emlékművek igazítanak útba, s pontosan elhelyezhető egy szeszgyár, egy olajgyár, vagy éppen egy disznószállás szaga. /... / Ott az ember el tudja képzelni a várható következményeket, s észreveszi, ha visszafelé mozdulnak a folyók." - e sorokkal kezdődik a Győrben élő, tehetséges költő, Villányi László harmadik verseskötete, amely a Délibábünnep (1978) és a Falovak (1982) következetes és szerves folytatása. Az első rész műveiben gyakoriak a városi képek, melyek minden bizonnyal győri eredetűek ugyan, ám mégis tévednénk, ha közvetlen megfeleléseket keresnénk bennük. Villányi ugyanis többszörös áttételek segítségével fejezi ki magát; szorongásait és reményeit, képzelgéseit és létélményeit kivetítve, külső képekbe öltöztetve jeleníti meg, s így az általa fölidézett város és környezet épp hogy csak emlékeztet egy-egy részletében vagy hangulati...
Tovább
Fülszöveg
"Ha az embernek szerencséje van, megadatik egy város, ahol nem csupán ismerős. / Ott nem nem annyira az emlékezetben rögzített házak, kocsmák, emlékművek igazítanak útba, s pontosan elhelyezhető egy szeszgyár, egy olajgyár, vagy éppen egy disznószállás szaga. /... / Ott az ember el tudja képzelni a várható következményeket, s észreveszi, ha visszafelé mozdulnak a folyók." - e sorokkal kezdődik a Győrben élő, tehetséges költő, Villányi László harmadik verseskötete, amely a Délibábünnep (1978) és a Falovak (1982) következetes és szerves folytatása. Az első rész műveiben gyakoriak a városi képek, melyek minden bizonnyal győri eredetűek ugyan, ám mégis tévednénk, ha közvetlen megfeleléseket keresnénk bennük. Villányi ugyanis többszörös áttételek segítségével fejezi ki magát; szorongásait és reményeit, képzelgéseit és létélményeit kivetítve, külső képekbe öltöztetve jeleníti meg, s így az általa fölidézett város és környezet épp hogy csak emlékeztet egy-egy részletében vagy hangulati elemében a valóságra. A második rész szemléleti megújulást és alkotói-emberi elmélyülést jelez, amelynek jellegét jól érzékeltetik az alábbi rövid részletek: "Belül már olyan vagyok: / mintha pusztulásban bolyonganék", "amit valóban érinteni akartam, / az elérhetetlen, / csak ő érinthet engem", "Örömre egyetlen esélyünk: / ha végigéljük, mi ránk méretett", "nehéz, nehéz elfogadnom, hogy üdvöt / nem, legfeljebb bocsánatot nyerhetek". Ezekben a versekben elsősorban létérzékeléséről, művészetértelmezéséről ír, szokatlan érzékenységgel lelkiállapotokat, képzeletbeli helyzeteket és szerepeket vázol, olasz útja emlékeit, példát adó kultúrélményeit, ifjúkora szerelmeit, érzelmi kalandjait és kapcsolatait, erotikus tapasztalatait idézi, és továbbra is kissé elvontan, rejtekezve fogalmaz, ám mégis közvetlenebbül nyilatkozik meg, mint korábban. Valamiképp a többiek iránt megnyilvánuló figyelme, lényeglátása és igényes gondolatisága, esendőségének tudata és emberi alázata teszik igazán érett, színvonalas és rokonszenves alkotássá Villányi László új kötetét.
Vissza