Új utak az anyanyelvi nevelésben és a pedagógusképzésben

Előszó

Részlet a könyvből:

"A 2000. évi, Magyarországon „PISA-sokk"-ként elhíresült felmérés - amely az iskolában megszerzett tudás valós életben való felhasználhatóságát vizsgálta - a pedagógiai érdeklődés középpontjába állította a szövegértő olvasás kérdését.
A 2003-as TIMSS vizsgálatban, amely azt vizsgálta, hogy mit tanítanak az iskolában, és ezt mennyire tudják a diákok, jól teljesített Magyarország. „Ebben a vizsgálatban a magyar nyolcadikos tanulók teljesítménye meghaladja a nemzetközi átlagot. A magyar iskola tehát az iskola számára jól felkészíti a gyerekeket. Az általános iskola a középiskolára, a középiskola az egyetemre." (Vári 2005, 10) Témánk szempontjából emeljük most ki az idézet utolsó gondolatát, vagyis: hogy a középiskola jól felkészít a felsőoktatásra. Izgalmas kérdés ez akkor, ha figyelembe vesszük az utóbbi másfél évtizedben a felsőoktatási létszámnövekedés nyomán kialakult új jelenséget: a felsőoktatási tömegoktatást. (Hogy e téren nincs minden rendben, azt olyan - egyelőre szándék jellegű próbálkozások is jelzik - mint például az angolszász Community College mintájára Magyarországon is kialakítandó, a hátrányos helyzetű hallgatók esélykiegyenlítését segítő ún. Fejlesztő Főiskola.) Megjegyezzük továbbá, hogy nem készült olyan felmérés, amely azt vizsgálta volna, hogy a felsőoktatásba bekerült hallgatók tanulmányait miként befolyásolja szövegértő képességük. Vagyis: a felsőoktatásban, ahol az elsajátított tudás ellenőrzésének legtipikusabb formája a kollokvium, a vizsgákra való felkészülés alapja pedig a hosszabb terjedelmű, komplex szakszöveg/szakkönyv, miként jelentkezik a szövegértés problémája? Meglátásom szerint többnyire úgy kezeljük ezt a kérdést, mintha a felsőoktatásban ez nem lenne probléma. Nagy presztízsű, magas bejutási pontszámmal rendelkezők esetében bizonyára nem is az, de ne felejtsük el, hogy a magyar felsőoktatás jó ideje már nem csak az elitképzést jelenti." Vissza