Előszó
Deák Ferencz élete
Deák Ferencz 1803. okt. 17-én született Söjtörön, Zalamegyében. Apját szintén Ferencznek hivták; anyját szarvaskendi Zsibrik Erzsébetnek. Mindkettő korán elhalván, az elsőszülött, Antal, ki ép ekkor végezte Győrött iskoláit, átvette a mintegy háromezer holdnyi gazdaság kezelését, s kis öcscsének, Ferencznek, valamint két nővérének: Josefának és Klárának is azontul ő viselte gondját.
Deák Ferencz gyermekkora felől csak annyit tud a krónika, hogy Keszthelyen kezdte, Pápán folytatta, N.-Kanizsán végezte alsóbb iskoláit, s hogy midőn 1817. őszén Győrbe költözött «a logikára», úgy az erkölcs és vallástanból, mint a többi tantárgyból csak primae classis, vagyis első rendü bizonyitványt birt fölmutatni...
Fiume, a magyar korona gyöngye
Valamint emberek, úgy vannak vidékek is, melyek bennünk kiváló vonzalmat, meleg rokonszenvet ébresztenek. Ezen érzelmek annál mélyebbek és erősebbek, mennél fiatalabb korban támadnak, midőn a fejlődő értelem még karöltve jár az eszményiességgel, az emberi jellem ezen költői zománczával, mely megaranyozza néha a leganyagiasabb valót.
A gyermekkor tündérvilága tárul fel előttem, valahányszor emlékeimben egy helyre visszamegyek; csakhogy ezen tündérvilágnak valódi élő alakjai, meglepő, igazi tájkép i vannak: előtérben a majd tükörsíma, majd zúgó és haragvó tengerrel; háttérben égbe emelkedő, majd rideg és kopár, majd üde zölddel borított sziklákkal. S mindkettő, a tenger és az égbe nyúló hegyek között ott huzódik egy ragyogó gyöngysor gyanánt - az a kedves hely, hová olvasóimat vezetni ohajtom, hogy megismertessem velök a gyermek, az ifju, s a férfi eszményét; melyért hevülni, melylyel rokonszenvezni nemcsak természetes, de hazafias kötelesség is egyszersmind. Fiumét, a magyar korona legvonzóbb és legérdekesebb városát értem, megragadó szép környezetével s kedves, vendégszerető lakosaival...
Vissza