A Jegyesek I-II.

Előszó

A «Jegyesek» ma is közkézen forgó formája egy későbbi kiadáson alapul (1840-42), nem pedig azon az első, kissé kiegyensúlyozatlan, érdes szövegen, amely Itália újraéledésének történetében oly döntő szerepet játszott. Az első kiadás három kötetben látott napvilágot 1825-26-ban, mint «XVII. századi milánói történet», melyet Alessandro Manzoni fedezett föl és dolgozott át. Az élete derekán álló, ekkor már nagyhírű író könyvével forradalmi tettet hajtott végre. A mű természetesen a forradalmi tettek törvényszerűségei szerint hosszú hagyomány kezdetévé vált. az első olasz regény, a «Jegyesek» mindmáig fölébe tornyosul minden hasonló olasz alkotásnak. Mi az, ami még ma is életben tartja s az «Isteni Komédia» mellett a legegyetemesebb olasz remekművé emeli? Mi volt benne annyira meglepő, váratlan, mindent fölrázó, tehát mi volt az, ami alkalomszerű hatását és változatlan értékét megmagyarázza?
Meséje semmiesetre sem. Nincs benne semmi műfaji fordulatot adó kombináció, amely szokatlanságával, vagy szépségével meglepne. Meséje évezredes: az elszakított szeretőkről szól, akik viszonytagságos kalandok után találkoznak. Daphnis és Chloétől, Apollonius Tyriustól kezdve Floire és Blanchefleur történetéig, Argyrustól Amadisig erről beszéltek, énekeltek és ovlastaka szerelmesek. A boldogságot mindig megakadályozta valaki: gonosz apa, vagy após, vetélytárs, irígy boszorkány, hirtelen támadt tengeri vihar, vagy kalózok s a balszerencse. Ezek a hagyományos akadályok vagy mozzanatok Manzoni remekéből sem hiányzanak. Don Rodrigo vetélytárs és kalózvezér egy személyben, az Innominato a szövetségese. A balszerencse és tengeri vihar is szerepelnek: éhinség, zsoldos hadak és pestis formájában. A kalandok nem különösen izgalmasak. Akárkivel megtörténhetik, hogy utcai tumultus kellős közepébe jut, vagy hogy ellenségei hatalmába kerül. Sőt, az ókori és középkori regény kalandjai hevesebbek, amorális légkörük sokkal több meglepetés lehetőségét hordja, magában, mint a «Jegyesek» egyszerű története. Vissza