Király a vérpadon I-II.

Előszó

MIT KIÁLT A NÉP?
A Sévres felé vezető hídnál, a csapszék előtt állt egy férfi, talán negyvennyolc éves. Bársonynadrágot viselt, bőrkötény volt eléje kötve, ahogyan a kézműves jár és prémes süveg ült már erősen őszülő sűrű haján. Dús szemöldök árnyékolta kissé dülledt, élénk szemét; vastag orr, vastag ajk és barna szín adott arcának durva kifejezést. Kezében arannyal dúsan kirakott, duplacsövű puskát tartott, melynek csövén Leclerc kedvelt puskaműves neve volt olvasható.
Versaillesból jött és elbeszélte a csapiárosnak, hogy ott mi történt. A király, a királyné és a dauphin végre elhatározták, hogy Párisba mennek és a Tuileriákban fognak lakni. Nem is tehetnek másképpen, vélte, engedniök kell a nép kívánságának. Míg beszélt, várakozóan nézett Páris felé.
Később megjelent egy férfi, öltözete szerint szintén kézműves ; nehézkesen járt, mint aki már nagy utat tett meg. Ugyanolyan idős lehetett, mint a másik. Arckifejezése közönséges jellemű embernek mutatta. Mire a csapszékhez ért, a másik telt pohárral lépett az ajtó elé.
- Bajtárs - mondotta - hideg van és kend jókora utat tett meg. Igyék !
- Borral kínál? - szólt a másik.
- Miért ne? Hiszen egyforma a mesterségünk.
- Lehet, de azon múlik, hogy ki a legény és ki a mester.
- Elválik, ha odabenn megiszunk egy másik pohárral, vagy pedig nagyon is büszkék vagyunk, semhogy egy bajtárssal kocintsunk? Vissza