Előszó
Hosszú, esős napok mosták el egy kiugróan jó évjárat esélyét. Pedig reményekkel indult az esztendő, ígéretet hordozott a tavasz és a nyár. Aztán elvertek mindent a szeptemberi záporok, koraszülésbe kergetve a szőlőültetvényeket. Sok helyütt ugyanis a gyümölcs megmentésére kényszerültek a termelők, s idő előtt kénytelenek voltak lemetszeni a fürtöket.
Hiába kémlelték az eget, figyelték az időjárás-előrejelzést a szőlészkedők, az égiek nem könyörültek, s törölték 1996-ot a nagy évjáratok sorából: komoly borok és hatalmas összeg folyt ki a legtöbb termelő kezéből.
De ez már oly sokszor történt így, hiszen a szőlőműves természeti lény: ki van szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek, a megművelt föld termékenységének, a kezei között fejlődő növény érzékenységének. A városlakóval összehasonlítva annyival közelebb áll a természethez, mint amennyire a nő természetibb lény a férfinál. A férfinál, aki csak néma szemlélője annak, ahogy anyák és lányaik nemzedékek végtelen sora óta összesúgnak a természettel. Aki mindössze tanúja a születésnek, s amikor egy élet önmagából táplálja a jövőt. Földhöz ragadt társa az asszonynak, aki a megkapaszkodott és a terméketlen életesélyt is féltő gonddal hordozza. A férfi csodáló lehet ugyan, ám legfeljebb eszével tapogathat azután, ami a nő számára a kikerülhetetlen valóság.
Ennyire természeti lény a szőlész is. Naponta érezheti, hogy a természet áldó és kegyetlen szeszélyeinek játékszere. Nem felejtheti el tisztelni az élővilágot, amely a munkát adja a kezébe: szembesül a környezetével összhangban élő ember korlátaival és az esővel és a faggyal és a napsütéssel.
A városlakót viszont legfeljebb a közlekedés nehézségei zaklatják fel, ha keservesre fordul az időjárás. Ám a bajok okait akkor sem saját kicsinységével, hanem kortársai hibáival, gyengeségével, rossz szervezésével magyarázza. Esendőségét felejti, önbizalma egyre gyarapodik, s lassan a természet iránti tisztelet utolsó nyomait is kilúgozza belőle önkezével épített világa.
A szőlőművestől azonban tanulni lehet, ő még féli az eget: a régiek kenyerét eszi, és a jövő borát issza.
Vissza 
