A Magyar Szocialista Párt Országos Közgazdasági Tagozatának műhelyvitái/Hova visz a harmadik út?/Az ENSZ amszterdami konferenciája/Az új gazdaság alternatívái Európában/Magyarország EU-érettségéről/Gazdaságpolitika és regionalizmus/
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
Fél év után megújult külsővel jelenik meg újból az Álláspontok és annak mellékelte, a Dosszié.
Ez a félév nem múlt el nyomtalanul. Az MSZP 2000 őszén a tisztújítás és a hosszú távú programalkotás feladataira összpontosított, s a Közgazdasági Tagozat mindkét tekintetben jelentős eredményeket tudott felmutatni.
Az MSZP tagozatai közül a közgazdasági volt az egyetlen, amely a novemberi kongresszust megelőzően két tanulmánykötet megjelentetésével is hozzájárult a szellemi-politikai alkotómunkához.
Az előttünk álló másfél és az MSZP számára a választási és kormányprogram megalkotásának időszaka lesz, s a tagozat ehhez az eddigieknél is intenzívebb munkával kíván hozzájárulni.
Pál László
az MSZP Országos Közgazdasági Tagozatának ügyvezető elnöke
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.