Álmodó ifjúság

Előszó

Részlet a könyvből:
A LEGENDÁK
(A nagy árvíz - Az idegen országbeli szép leány - Az ismeretlen nagybácsi a falon - A Barnum-cirkusz - Igazságosság)
Ha visszatekintek, multamat valahogy térben látom. Tájképeket, vidékeket látok, utcákat és szobákat. De nem éppen azokat, melyekben multam eseményei valóban lejátszódtak. Mert emlékezésem színjátékainak eme színtereit a rajtuk történő események festik meg. A szobák vagy utcák derűsek, vagy komorak, tágasak vagy nyomottak, a szerint, milyen jelenetet lát emlékezésem bennük. A tájék részese az eseménynek. A vidék is történik. Teszem a szoba csak egy másik arca halott apámnak, aki fekszik benne. Még az elhangzott szavak is csak kiserkednek, kicsapnak túltelített hátterükből. Éppen úgy, ahogy álmunkban is az események és színterük egy ugyanazon anyagból valók.
Korai gyermekkorom színterét például, világos kis szobának látom, melynek ajtaja, ablaka mindig tárva-nyitva volt. Sugaras fények, kósza szelek jártak keresztül rajta és azonfelül az egész mintha valami tutajra szerelve úszott volna velem szabad vízeken valamerre.
Nem emlékszem egyikére sem azoknak a lakásoknak, melyekben korai gyermekségem éveit valóban töltöttem, de jól tudom, honnan származik emlékeim színterének ez a szellős képe. Az eredet legendái azok, melyeket minden gyerek otthon, mint az élet első híreit hallja és ők festik az ébredő öntudat első kulisszáit. A kicsi lábak még nem tudják átlépni a kapu küszöbét, de ama nagy történetek, hogy honnan jöttek apa és anya és hogy mint volt nagyapáéknál, óriás freskókként állják körül a gyerek életét. Ez az ő első környezete, első valósága, az élet, mely gyermekszobájába torkoll. Nos, a családi legendák, melyeket én hallottam, olyanok voltak, mintha nálunk valóbán tárt ajtókon és ablakokon keresztül jártak volna ki-be a szabad szelek és mintha bármely pillanatban ránk nyithatott volna bárki és bármi történhetett volna. Vissza