Általános és összehasonlító állatélettan II.

Előszó

A többsejtű állatok koordinált életfunkcióit, szöveteik, szerveik anyagcseréjének kölcsönhatását idegi és humorális tényezők szabályozzák. A különféle szövetek és szervek azonban maguk is befolyással vannak egymás működésére, ami az élő szervezetekre jellemző egyik sajátos életjelenségben, az önszabályozásban vagy autoregulacióban nyilvánul meg. A szervezet autoregulációja, amely biztosítja az anyagcsere-egyensúly fenntartását, rendkívül érzékeny a környezeti behatásokkal szemben. Tudjuk pl., hogy a hemolimfa és vér CO2-tartalmának növekedése ingerlően hat a légzés mélységére, frekvenciájára és ebben fontos szerephez jut a különféle állatok légzőcentrumának fokozott aktivitása, amelynek eredményeként fokozódik a szervezet oxigénfogyasztása és növekszik az anyagcsere. Itt, mint láttuk, közvetve idegi tényezők kapcsolódnak be a szabályozó mechanizmusokba azáltal, hogy a légzőcentrumot ingerlő CO2 hatására fokozott ingerimpulzusokat küldenek a légzőszervekhez. Vannak viszont olyan ingerek, amelyek az idegrendszer közreműködése nélkül, a hemolimfán és a véren keresztül, közvetlenül hatnak az egyes szervekre, illetve azok anyagcseréjére. Ezek a különféle módon ingert kiváltó anyagok, rendszerint speciális sejtcsoportokban, szervekben, mirigyekben termelődnek. Minthogy e mirigyek váladékukat közvetlenül a hemolimfába, illetve vérbe öntik, belsőelválasztású mirigyeknek vagy endokrin mirigyeknek nevezzük őket, megkülönböztetve azoktól a mirigyektől, amelyek váladékukat a gyomorba, a béltraktusba vagy a testfelületre választják ki.
A belsőelválasztású mirigyek fontos élettani szerepének felismerése De Bordeaux nevéhez fűződik, aki emberen és állatokon megfigyelte, hogy az ivarszervek eltávolításának (kasztráció) hatására megváltoznak a másodlagos nem bélyegek. A belső szekréció fogalma viszony Brown-Seyuartól származik, aki saját magán végzett kísérletek alapján megállapította, hogy a herekivonat serkentően hat a szellemi tevékenységre és fokozza a szervezet fizikai állapotát. A fenti megállapításokon kívül egyéb megfigyelések is a belső szekréció sajátos funkcióit bizonyították. Basedow pl. felismerte a pajzsmirigy megnagyobbodása és a szervezet nagyfokú lesoványodása közötti összefüggést, Addison pedig megállapította, hogy a mellékvesekéreg pusztulása fáradsággal, izomgyengeséggel, súlyosabb esetekben halállal jár. Mivel a belsőelválasztású mirigyek csökkent vagy fokozott működése és a fenti tünetképek közötti határozott összefüggések voltak felismerhetők, már a múlt században kialakult az az elképzelés, hogy a belsőelválasztású mirigyek által termelt anyagok természete, ezek mennyiségi viszonyai, valamint a különféle életfolyamatok között is összefüggésnek kell lenni. Vissza