Általános gyógypedagógia

Előszó

A magyar gyógypedagógia 50 év óta fennálló adminisztratív egységét az utolsó 10 évben tartalmi és eszmei egységgé kovácsoltuk. A különféle fogyatékosságok idealista szemlélete felszínre hozta a bennük rejlő ellentéteket, melyek évtizedeken át gátolták az egységes gyógypedagógia kialakulását. A vak tartalom nélküli szókincse merő ellentéte a süket konkrét jeleinek. Az elmebeteg logorrheája vagy sensomotoros afáziás mutismusa éles ellentétek. A fogyatékosságok materialista szemlélete a felsorolt ellentétek egységét tárja elénk, amikor azt hirdeti, hogy minden a maga környezetében és környezetével együtt vizsgálandó. A társadalom az ember környezete. Az ember, így a fogyatékos ember a társadalomhoz való viszonyában is vizsgálandó. Ilyen szempontból az összes fogyatékosságok, minden ellentétük ellenére egységesen válnak ki a társadalomból. Bármilyen is a fogyatékossá, viselője a környezethez (társadalomhoz) alkalmazkodni nem képes. Ezt a közös alkalmazkodási képtelenséget egységesen ilyen vagy olyan fogyatékosságuk ténye tartja fenn. Bármilyen ellentétek jelentkeznek is az egyes fogyatékosságok között, egységesen hibásak, a normálistól eltérőek idegrendszeri, közelebbről agykérgi funkcióik.
Mivel az agykérgi funkciók normális, ép idegrendszer esetében is a nevelés eredményei, a fiziológia és a pszichológia szolgáltatta adatok birtokában megkíséreljük a hiányos vagy hibás agyi funkciókat sajátszerű, a fogyatékossághoz alkalmazott neveléssel átalakítani, illetve megfelelőket felépíteni. Ezt a sajátszerű nevelést nevezzük gyógypedagógiának. A gyógypedagógia, az összes fogyatékosságokban észlelhető ellentétek egységét szemlélve, minden fogyatékos számára biztosítani akarja a társadalomba való beilleszkedést. Ebben a könyvben megpróbáltam ennek az egységnek a rendszerbe foglalását. Vissza