Amit a nagyleánynak tudnia kell

Előszó

ELŐSZÓ.
«Azon nemes tulajdon, mely titeket, ó nők, tiszteltekké, a kis körben oly nagyokká tészen; mely körületek oly varázskört alkot, mindent fénybe s boldogságba borít, ez a nemes tulajdon: a nőiesség. Talán lehettek nagyok a ház körén kívül is, de nők nem lesztek többé. Bámulhatunk, de fájdalom, többé nem szerethetünk. Bizonyára voltak a nők között nagy hősök, országkormányzók, tudósok, művészek. Látni Judithot Holofernes véres fejével; az orleansi szüzet fénylő arccal, fénylő karddal; Sapphót, midőn a leukádiai tengeröbölbe ugrik; Zenobiát, Erzsébetet az ország kormányán; Agnodiczét, ki férfiruhába rejti nőiségét, hogy tanulhasson; Aretát az általa írt 40 kötet könyv előtt; Dasdoff Katalint, mint akadémiai elnököt; ezeket látni nagyszerű és bámulatra ragadói De látni ellenben Penelopét, ki férje iránti törhetetlen hűségben éjjel bontogatja ki nappali kötését, hogy a kérőket elutasítsa; a weinsbergi nőket, kiknek III. Konrád császár megengedi, hogy legféltettebb kincseiket kivihetik az ostromlott várból, s ők férjeiket, magzataikat emelik ki vállaikon; Egyptus királynéját, ki megissza szeretett férje hamvait; Kornéliát, ki gyermekeit mutatja, midőn ékszerei felől kérdezősködnek... látni ezeket a dicső női jellemeket megragad, föllelkesít, tiszteletre buzdít, szemünket könnyel, szívünket irántuk szeretettel tölti el.» Vissza