Amit Isten összekötött...

Előszó

A modern nyugati társadalom egyik paradoxona, hogy a házasság és a válás egyidejűleg népszerű intézmény. Noha az utóbbi években egyes országokban csökkent a házasodási ráta, a házasság általában véve még ma is éppoly elterjedt, mint a múltban bármikor. A 19. században és azt megelőzően férfiak és nők tekintélyes hányada nem is remélhette, hogy egyszer megházasodik, ahogyan nem is házasodott meg; ma a nyugati országokban élete egy bizonyos szakaszában szinte mindenki él házasságban. Amit John Gillis a brit házasság történetéről szóló, For Better, For Worse (Jól, rosszul) című műve bevezetésében írt, az a nyugati társadalom egészére is igaz: "A házasság korát éljük, minden intim viszony normája a házasság... A kereskedelem a házassági eszményt szolgálja ki, az önkormányzatok zónákat hoznak létre a kedvükért. A gyerekek papás-mamást játszanak, a tizenévesek már művelik is."
Válást azonban nem játszanak a gyerekek, legalábbis nyíltan nem, ám ha éppen papás-mamást játszanak, és az egyik fél hazamegy, mert a másik nem játszik rendesen - ez tulajdonképpen fölfogható válásként. A tizenévesek sem gyakran válnak, bár húszas éveikben nagy valószínűséggel felbontják házasságukat. Nyugaton a válás a házasság állandó kísérője lett, a nyugati világban ugyanis a válás is korábban soha nem látott méreteket öltött. Jóllehet a válási ráta az 1980-as évek elején-közepén egyes nyugati országokban stabilizálódott, ám azelőtt sosem látott szinten, más országokban pedig évről évre újabb csúcsokat dönt. A válás pontos statisztikai adatai - ezer főre vagy ezer férjezett nőre vetített arányszámai - mutatják, milyen mértékben terjedt el a válás a 20. században, különösképpen az 1970-es évek elején. Ez a jelenség a köztudatba is behatolt, ugyanis - attól függően, hol élünk - gyakran halljuk, hogy minden második, harmadik vagy negyedik házasság válással ér véget. Vissza