Előszó
Mikor gondolkodik az ember? Akkor, ha muszáj. A gondolkodás ugyanis eléggé megerőltető művelet, amint a "fejtörés" kifejezés is utal rá. A gond és a gondolat egy tőről fakadó dolgok. Gondolkodásra...
Tovább
Előszó
Mikor gondolkodik az ember? Akkor, ha muszáj. A gondolkodás ugyanis eléggé megerőltető művelet, amint a "fejtörés" kifejezés is utal rá. A gond és a gondolat egy tőről fakadó dolgok. Gondolkodásra akkor kényszerülünk, ha olyan helyzetbe kerülünk - vagy olyanba hozzuk magunkat - amelyet nem vagyunk képesek meglevő tapasztalataink, tudásunk egyszerű felidézésével megoldani, nincs arra alkalmazható kész sémánk, rutinunk, azaz a helyzet új, ezért problematikus. A gondolkodás terepe tehát a problémahelyzet. Ebben a kívánt cél elérését valamilyen hiány, vagy gát, korlát (akár reális, akár elméleti) akadályozza.
A pszichológiát ezzel kapcsolatban az érdekli, hogy mit csinál az ember akkor, amikor "nem csinál semmit" azaz, hogy milyenek azok a belső, rejtett folyamatok, amik problémamegoldó gondolkodás közben végbemennek. Már a század eleje óta, vagy talán még régebben tudjuk, hogy az introspekció nem alkalmas a gondolkodási folyamatok vizsgálatára (1. pl. Woodworth és Schlosberg, 1966 vagy 1986, 990-991.o.). Ezért a kísérletekben olyan feladatokat szokás adni, amelyek megoldásából lehetőleg következtetni lehessen a folyamatra. Ez azonban a pszichológiában nem egyedülálló dolog.
Régi kérdés, hogy vajon logikusan gondolkodunk-e mi emberek abban az értelemben, hogy maga a gondolkodási folyamat a logika által megállapított szabályok szerint megy-e végbe, ugyanis a folyamattól meg kell különböztetni annak eredményét, amely akár logikus, akár nem-logikus folyamat révén egyaránt lehet helyes, azaz logikusnak látszó. Az ilyen kérdéseket vizsgáló kísérletekben rendszerint deduktív következtetést igénylő, a formális logika szerinti jól definiált problémákat alkalmaznak, főleg szillogizmusokat, amelyekben két premissza és egy konklúzió szerepel.
Vissza 
