A vörös liliom

Előszó

Egy pillantást vetett a karosszékekre, melyek a kandalló elé voltak tolva, a theásasztalra, mely kicsillogott a homályból és a nagy sápadt virágnyalábokra, melyek túlborultak a khinai vázák peremén. Benyúlt a virágzó fagyöngyágak közé, hogy szétrázza ezüstös bogyóikat. Azután elmélyedt figyelemmel vizsgálta végig magát egy tükörben. Oldalt fordult, fejét kissé félrehajtotta, hogy követhesse karcsú termetének vonalát a fekete atlasz hüvelyben, melyre lenge szövetű, tompa fényben reszkető gyöngyökkel behintett tunika volt borítva. Közelebb lépett a tükörhöz, hogy lássa, milyen ma az arca. Az üveglap nyugodt kifejezéssel tükrözte tekintetét, mintha az a szeretetreméltó asszony, kit vizsgálat alá vett és akit nem talált tetszése ellen valónak, szilaj öröm és mély nyomorúság nélkül élte volna életét.
A tágas és nesztelen szalon falain a kárpitok alakjai, melyek elmosódok voltak, mint az árnyak, lankadt kellemmel halványultak antik mulatozásukban. Mint ezek, úgy a vékony oszlopokon álló terracotta-szobrocskák is meg a vieux Saxe-csoportozatok és a sévresi festett porcellánok, melyek az üvegszekrényekben sorakoztak, elmúlt dolgokról beszéltek. Finomművű bronzzal kivert talapzaton egy Dianának mintázott, ingerlő arcú, merészen domborodó keblű királyi hercegnő márvány mellszobra szökött elő a tekervényes drapériából, míg a tetőzeten egy Éj, hajporosan, mint valami marquisné és Ámoroktól környezve hintette a virágokat... Vissza