Előszó
Részlet:
A HÓEMBER
Alaposan csikorog bennem, pompás hideg van! - szólt a hóember. - A metsző szél valóban életet lehel az emberbe! De hová lett az az izzó gömb, amely úgy rám bámészkodott? - A...
Tovább
Előszó
Részlet:
A HÓEMBER
Alaposan csikorog bennem, pompás hideg van! - szólt a hóember. - A metsző szél valóban életet lehel az emberbe! De hová lett az az izzó gömb, amely úgy rám bámészkodott? - A napot gondolta, amely épen letűnt. - Nem is hunyorítok rá, oly szilárdan állok!
Két nagy, háromszögletű cserépdarab volt a szeme. Szája egy régi gereblye darabja volt s így fogai is voltak.
A fiúk ujjongtak, mikor megszületett, s a szánok csilingelő csöngetyűi és ostorpattogás üdvözölték.
A nap lement s feltűnt a teli hold nagy kerek tányérja, tisztán, szépen a kék levegőben.
- No lám, újra itt van; de most a másik oldalon, - szólt a hóember. Mert azt hitte, hogy újra a nap jelent meg. - Leszoktattam arról, hogy izzó szemeivel rám bámuljon! Ott már nyugodtan lóghat, annyi fényt terjesztve, hogy láthassam magamat. Csak tudnám, mi módon kell a helyemből kimozdulni. Ügy szeretnék odébb állani! Ha tudnám, hogyan kell, akkor lemennék most a jégre korcsolyázni, ahogy a fiúkat láttam. De én nem tudok szaladni.
- Nem, nem! - ugatott a vén komondor, kissé rekedten, mert rekedt volt, mióta nem tűrték meg a szobában a kandalló mellett. - A nap majd megtanít futni! Láttam tavaly, mi történt az elődöddel. Odalett valamennyi!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal