Meztelen

Előszó

Adom e könyvet, amint van s amit ér. Keserű gyümölcs, hamuval telve; olyan, mint a coloquintus, amely kiégett helyeken, kinn a sivatagban terem s a szomjat csak vadabbra szítja; és mégis szép, az aranyszín homokban.
Ha hősömet, netalán, példaképnek szántam volna, elismerem, teljes a kudarc; azok, akiket érdekelt Michelnek e kalandja, el is ítélték azonnal, jóságuk egész erejével. Nem hiába ékítettem Marceline-t annyiféle széppel; Michelnek nem tudták megbocsátani, hogy nem tartotta többre önmagánál.
Ha e könyvet, Michel ellen, vádiratnak szántam volna, akkor sem értem el célom, mert senki se nékem volt hálás azért a felháborodásért, amelyet hősöm ellen érzett; ezt a felháborodást, úgy látszik, nélkülem is érezhették; sőt Michelről én rám áradt; s kis híjja, hogy ezek után, össze nem tévesztettek Michellel.
De nem akartam vádiratot, sem pedig apológiát írni, s óvakodtam az ítélkezéstől. A közönség ma nem szívleli, ha az író, meséje végeztével, nem dicsér tüstént és nem büntet; sőt azt kivánja, hogy színt valljon már a dráma folyamán, hogy nyilatkozzék nyíltan és azonnal, akár Alceste, akár Philinte mellett, Hamlet vagy Ofélia érdekében, Faust vagy Gretchen védelmére, Jehováért vagy Ádámért. Nem állítom, hogy a semlegesség (már-már azt mondtam: határozatlanság) a nagy szellem ismertető jele; azt azonban én is vallom, hogy sok nagy szellem vonakodott.... bizonyítni - s hogy a probléma helyes felvetése nem jelenti mindjárt a megoldását. Vissza