A csend zenéje

Fülszöveg

Ki az az Amos? Ennek a lebilincselő, igaz történetet elbeszélő regénynek a főhőse; harmadik személyben megírt bensőséges naplója mögött azonban felsejlik szerzőjének élettörténete. Andrea Bocelli egyike a harmadik évezred nagy mítoszainak, s ő a földkerekség legkedveltebb tenorja. Némiképp váratlanul a toszkán művész most egy könyvben szól hozzánk, s másfajta zenével ajándékoz meg bennünket, ám ez sem kevésbé magával ragadó. Ez a "csend zenéje", egy olyan személyiség belső világának hangja, akinek érzékenysége meggyőzővé tesz minden észrevételt, értékessé minden bizalmas közlést. A nagyszerű művészen túl felfedezhetjük az embert, követhetjük művészi tanulmányait, megtudhatjuk, hogyan tárulkoztak fel számára az emberi élet mélységei. Bocellihez hasonlóan Amos is kíméletlen önkritikával bontakoztatja ki tehetségét, és az alázat képességét még akkor sem veszíti el, amikor hangja legendává válik. "Fiatalkori önarcképének" oldalain az énekes végigvezet bennünket neveltetésének évein, egy olyan elbeszélés jelenetsorának részeseivé avatva bennünket, amelyben feltűnik családja, feltűnnek barátai, első szerelmei és első sikerei. Távol az ünnepélyesség minden kísértésétől, a sorok között maga az élet igazsága lüktet, egy olyan életé, amely győzelmekre rendeltetett, s amely - miként minden élet - nem mentes a tévutaktól, a kételyektől, a kisebb-nagyobb fájdalmaktól sem. Szenvedélyes őszinteségével és lefegyverző szeretetteljességével (mint amikor leírja apjához való viszonyát, vagy elbeszéli találkozását Veronicával, élete párjával) Bocelli valósággal kézen fogja olvasóját, és megosztja vele saját - oly gazdag, sebezhető és összetett - szellemi univerzumát, amely a könyv minden szavában tükröződik. Ez a regény, A csend zenéje éppúgy feledhetetlen, miként szerzőjének hangja. Vissza