Andreas és a tűz

Előszó

Túlságosan is bágyadt vagyok, hogy akár a kisujjamat is megmozdítsam. A város nyirkos melege szétmállasztja az agyat, alig vánszorognak a koponyában a Jelzések. Mégsem igazán lustaság ez a zsibbasztó tompultság. Hívom a fiatal lányt, aki beültetett engem a bura alá: egy gondolattal állítaná langyosabbra a levegőt. A város egyik hivalkodó negyedében vagyok, egészen pontosan abban a kis fodrász-szalonban, amely a Maria-Isabel Sheraton szálloda tövében található, és egy rikítóvörös bura oltalmában élvezem az elszigeteltséget. A hajszárító monoton zümmögése elröpít a megszokott környezetem és Mexikó közé, valahová a senkiföldjére. Körülöttem minden tárggyal új viszonyba kerülök. Fürkészem a képzeletemben felbukkanó képeket: vízből és tűzből áll össze valahány, és oly élesek, hogy testem elevenébe hasítanak.
Mitlában, a déli Sierra Madréban járva egy öregember megragadta a kezemet, és ujjaimat végig sétáltatta egy mogorva napisten képmásán.
Tiltakozóan hátrahőköltem, mert a legkisebb érintés is feldúl, miközben ügy érzem hogy az nemkívánatos, jogtalan befurakodás abba a körbe, amellyel körülsáncoltam magam.
Burám csendes foglyaként igyekszem elfogulatlanul felmérni e kört: határait még a szagok sem hághatják át, hacsak, kapcsolatkeresés okán, én magam nem óhajtom jelenlétüket. Mexikó illatai kiűztek megszokott "vackomból". Eszem ágában sincs ennek értelmezésén most elidőzni. Túl sok szerző próbálkozott már ezzel több vagy kevesebb szerencsével. Vissza