Előszó
Részlet a könyvből:
"Ha most tréfás kedvemben volnék, akkor valami olyan alcímet kellene adnom az előadásomnak - Aesopus után szabadon -, hogy „a libától a tücsökig és a hangyáig". Tizenhárom...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Ha most tréfás kedvemben volnék, akkor valami olyan alcímet kellene adnom az előadásomnak - Aesopus után szabadon -, hogy „a libától a tücsökig és a hangyáig". Tizenhárom évvel ezelőtt egy februári napon a közművelődési szakemberképzés ága-bogáról és lehetséges fejlesztési irányairól vitatkozott sok ember a Szalay utcában, a még ma is álló épület első emeleti tárgyalójában. A jelenlévők össze hordtak tücsköt, békát, bogarat, amikor az MTA Történettudományi Intézet vezetője (aki egyébként a muzeológus képzés szakmai vezetője volt) kért szót, és egy hasonlattal állt elő.
Azt mondta, hogy szerinte a népművelőképzés olyan, mint a libaképzés. A liba ugyanis tud úszni, de nem olyan jól, mint a hal, repülni is képes, de nem olyan kiválóan, mint a fecske és hangja is van, de nem olyan szép és dallamos, mint az énekes madáré.
Nem titkolom, akkor engem megrázott ez a hasonlat, de elhatározásra is juttatott. Megfogadtam, hogy megírom a népművelőképzés és a kulturális értékközvetítés fejlődéstörténetét. Az elhatározásomat tett követte. Hangyaszorgalommal kezdtem gyűjteni az anyagot és 2000. október végén már a kiadó számára készíthettem a kézirat korrektúráját, amikor kiderült, hogy az evolúció helyett a regresszió folyamatáról kellett volna értekezni. A liba ugyanis tücsökké változott. Megírta a Népszabadság is!
Félre a tréfával. A népművelőképzés és a kulturális értékközvetítés az örökös változások és megújulások folyamata. Egy létező, mégis megfoghatatlanul konkrét foglalkozás küzdelmekkel terhelt fejlődés-története. Sikertörténet, de jellegzetesen közép európai magyar szakmakarrier történet."
Vissza 
