Antitestamentum

Előszó

B. Horváth István verseivel először helybeli, bajai kiadványokban, majd dél-magyarországi lapokban találkozhatott az olvasó. És így van ez rendjén: minden költő saját régiójából induljon "meghódítani" a nagyvilágot, avagy elhelyezni szeretteit, a verseket - s ezeken belül a megverselt tájakat, embereket - egy valami különleges láthatatlan/látható térképen.
B. Horváth már első kötetében az Ártér által kiadott Szívharang-ban ráérzett erre, növekvő affinitással. Úgy is, hogy Gemenc-ben,már az ég agancsára lógatja a Napot, s olyan módon is, hogy Siófok-on meglátja/megérti
"Küklopsz-Európa
Kárpát-medence homlokán
egyetlen szem a Balaton..."
Ez a tűzzel-szívvel megáldott költő nem zárt világ. Rácsodálkozik a távoli tájakra, Velencére, Párizsra, közvetlen költő örökre, mint az itt elmondott Testamentum Villona, nyitott lélekkel választ - minden előítélet nélkül - vojvodinai vagy cigány barátokra, és szinte lépésről-lépésre tanulja a mesterséget, a verselést.
A költészetet nem lehet tanulni, az adottság; a verselést igen. Közönyös és hebehurgya századvégünkön öröm az olyan költő, aki nemcsak vallani és kiáltozni, hanem tanulni is akar.
B. Horváth István, negyvenévesen, pályája elején áll. Ma más életkorokkal mérünk, mint Petőfi idejében. Még le kell higgadnia anélkül, hogy eloltaná a keblében lobogó fáklyát. Minden lehetősége megvan arra, és tehetsége is, hogy ami most három szín az költészetében szivárvány legyen. /Kabdebó Tamás/
Vissza